Lélekformer

Szerencsémre az általános iskolámra máig nagy szeretettel gondolok vissza és egytől-egyik remek tanárok vettek körül. Mindet nem is tudnám felsorolni, de egy példát el kell mesélnem. Talán azért is gondolom, hogy erről is írnom kell, mert egy iskola mellett lakom és sajnos azt tapasztalom, hogy a gyermekek nincsenek fegyelmezve, a tanárok legtöbbször türelmetlenül kiabálnak velük és senki sem boldog ettől az állapottól. 

Cili néni énektanár volt. Ő nem órát tartott, hanem élményeket adott. Ha bejött a terembe a legcsibészebb fiúcska is áhítattal hallgatott. Mindig mosolygott, kedves volt, sose kiabált. Ő volt az aki elvitt először hangversenyre minket a Zeneakadémiára,  aki ünneplőbe öltöztette a szívünket, és együtt mentünk az Operába, aki nem énekórát tartott, hanem megmutatta miért szép a zene. Aki úgy mesélt Beethovenről, hogy az egész osztály sírt. Mesélt az élettörténetéről, a megsüketüléséről, szerelméről és a zenéről amit írt, és elképzeltük vajon mire gondolt és mit érezhetett, amikor azokat a dallamokat lejegyezte. Pisszenés nélkül hallgattuk a meséit. Aztán behozta a saját lemezjátszóját feltette a lemezt és mi megértettük miről szól és nem hallgattuk, hanem átéltük a zenét.

Több, mint 40 éve és most is sokszor gondolok rá. Akkor is eszembe jutott, mikor barátnőm, aki kórusban énekel meghívott egy Beethoven koncertre. Ott ültem a nézők között és eszembe jutott Cili néni, hogy igen ő ismertetett meg és nála hallottam először Beethovent, és eszembe jutott amikor sírva hallgattuk a lemezét. Arra gondoltam vajon hogy van , hány éves lehet és tudja-e, hogy mennyire szerettük. És ott ült a nézők soraiban..... el lehet képzelni milyen nyakba borulás következett....le kell írnom a nevét, így csupa nagy betűvel: Havasi Cecília.

Azt hiszem ez a történet arról szól, hogy hogyan kell a gyermeknek példát mutatni, hogyan élvezze a zenét és az élet szépségeit. Kiabálás és követelés nélkül megmutatni a helyes útirányt. A kötelező tananyagon kívül megadni azt a pluszt amivel érdekessé lehet tenni a tanulmányokat, amivel a gyermeket lehet ösztönözni többre és jóra. Bár mindenki így tanulhatna.    

Vegetarianizmus:

Tudjuk a fogazatunk mindenevőknek minősít minket. De mi feltaláltuk, hogy az állati fehérje káros az egészségre, elnehezít, nehezen emészthető. Mondták is, hogy aki elkezdi a vegetáriánus étkezést mennyire könnyűnek érzi magát és hogy hosszas kihagyás után ha netán húst enne rosszul is lenne tőle. Nos én egy kísérletező fajta vagyok, gondoltam kipróbálom. Fél évig nem ettem húst. Állandóan éhesnek éreztem magamat, úgyhogy rengeteg tésztát és főzeléket ettem. Felborult a rend bennem a vérképem is rosszabb lett, koleszterin szintem emelkedett, hajam hullott, körmöm repedezett.

Talán fordítva vagyok bekötve, de nálam nem működött a „könnyűnekérzemmagam” dolog.

Eltelt a fél év, na gondoltam most eszem egy kis húst. Riogattak, hogy egy kicsivel kezdjem, valami párol csirkemellel vagy ilyesmi. Így hát vettem egy nagy füstölt csülköt, omlósra főztem, friss ropogós fehér kenyérrel egyszerre vagy fél kilót behabzsoltam és még egy pohár sörrel is leöblítettem. Aztán vártam, hogy rosszul legyek, de csak nem lettem, sőt igen-igen jól esett.

Így lettem újra mindenevő.

Lugosítás: ez is egy újfajta találmány. Régen az emberek biztosan másképp ettek, hiszen nem volt szükségük lugosításra. Manapság már enélkül élni sem lehet! Nézzük csak: van egy gyomrunk ami gyomorsavat termel és teszi ezt azért, hogy a bekerült elemózsiát feldolgozza. Aztán persze vannak olyanok akiknek ez a gyomorsav kissé több, mint kéne. Őket megértem, hiszen kellemetlen égő érzés van gyomortájon. Ám nem csak ők lugosítanak, boldog-boldogtalan ezt teszi, hiszen azt mondták túl savasak vagyunk! Ki mondta? Ki vizsgálta meg őket és állapította meg, hogy sok a sav termelése? Leginkább senki, de hát az egészséges életmódhoz hozzá járul a lugosítás is. Nem??

Nos megnyugtatásul elmondanám, hogy ha normál savtermelés mellett lugosítunk, bizony a bekerült ételt nem lesz ami lebontsa, ugyanis nem lesz elegendő savunk. Gastroenterológus véleménye szerint ez vezethet előbb-utóbb gyomor rákhoz is. Nosza lugosítsunk!!!

Méregtelenítés:

Zacher doktor is megmondta ez egy hülyeség! És én hiszek neki! Hiszen van egy májunk ami a méregtelenítő szervünk, miért is avatkozunk bele az ő dolgába? Milyen mérgeket eszünk meg? Már aki eszi, mert lehet, hogy ha valaki csak zacskós levesen él tán a mája se bírja, de én azt hiszem nem kell aggódnunk, hiszen krónikus alkoholistáknak is mennyi erőfeszítésébe kerül mire a mája kidől. Tehát ha nem vagyunk krónikus alkoholisták nyugodjunk meg a májunk teszi a dolgát és jól.

Aztán hallani még olyan extrém példákról is mikor a beleket mosatják ki? Hát azt meg minek?

A sok tisztítgatástól a jó kis bélbolyhok amik működnek tán ki is pusztulnak.

Léböjt kúrák, tisztító kúrák. Akik használják váltig állítják, hogy rengeteg szenny ürül ilyenkor a szervezetükből. Igen? Bizony a szervezetünk már csak ilyen valami bekerül, feldolgozza, majd kiürül, ha iszunk tisztító teákat, ha nem. Ha pedig annyira „besegítünk” a szervezetünknek, előbb-utóbb elfelejt magától működni. Ahhoz hasonlítanám , mint mikor valakit steril környezetben nevelnek és egyszer csak kitéved egy közös játszótérre, az bizony megbetegszik, míg az a baba aki csúszik-mászik és nem esnek kétségbe szüleik, hogy percenként megmossák a kezét, sokkal életrevalóbb lesz. Van nekünk immunrendszerünk és védekező mechanizmusaink és dolgoznak is rendesen, nem hiszem, hogy állandóan kapszulákkal és fertőtlenítő szerekkel kell bombáznunk magunkat.

Vitaminok és táplálék kiegészítők: még az elnevezés is rosszul hangzik: táplálék kiegészítő! Miért kell a táplálékot kiegészíteni, hiszen egész nap számoljuk a kalóriát , vesszük az egészséges ételeket, gyümölcsöket, mi nincs a táplálékunkban amire még szüksége van a szervezetünknek? És ha szüksége van évszázadokkal ezelőtti emberek hogy maradtak életben nélküle?

Van már ismerősöm aki napi több marék táplálék kiegészítőt szed: egy pirula a bélbolyhok egészségéért, egy a haj és körömért, egy a puffadás megszüntetéséért, egy a jó emésztésért, egy a porckorongokért, egy a jó memóriáért és sorolhatnám. Szóval ha mindent beveszünk tökéletesek leszünk: akadálytalanul megy az emésztés, dús hajunk és erős körmeink lesznek, nem felejtjük el a megbeszéléseket, dátumokat, futunk szaladunk egész nap és nem fáradnak el az izületeink. Kell ennél nagyszerűbb? Hát nem csodálatos? És ezen felül természetesen van már egészséges margarin ami vigyáz a szívedre, van egészsges joghurt amit minden nap enned kell ha jót akarsz és persze olyan is ami a csontok egészségét hivatott vigyázni.

Aztán vannak C-vitaminok amiket csak úgy nem tudsz megenni, csakis kapszulában, és ezek közül is választhatsz, hogy hosszan tartót, vagy adagolósat, vagy csak egyszerűt eszel. Lényeg az , hogy mindent be kell venned ha fitt akarsz maradni, és ebben a rohanó világban lépést akarsz tartani!

És hurrá már feltalálták azokat a kapszulákat is amiket csecsemőknek lehet adni, mert már pre- vagy probiotikum nélkül szegény gyerek már nem is tudna pukizni.

Most megint visszakanyarodnék a nagyszüleimhez: nem ismerték mi az a vitamin kapszula, nem ettek margarint, sem étrendkiegészítőt mégis mindanyian igen magas kort értek meg és egészségesen.

Talán van egy szó amit nem ismertek: a stressz. Lehet, hogy máshol kell keresni a megoldást?

Stressz okozta nyavalyáinkat nem pirulákkal tudjuk kezelni, erre rá kéne már jönnünk.

folytatás holnap a vegetáriánus étkezésről....

Egészséges életmód a számomra egy mondatban megfogalmazható: nem eszem meg azt , amit a nagymamám nem ismerne fel. (nagymamám 1905-ben született és sajnos már nem él)

Szóval itt ki is húzhatjuk a listáról a zacskós leveseket, okos-mártásokat, amikhez csak egy kis víz kell és kész, a hamburgert, a gyorspácot, finomfölt, margarint (ezt állítólag a pulykák hízlalására találták fel, de nem jött be , így vaj helyett remek találmánynak bizonyult), hidrogénezett növényi fehérjéket és egyébb ilyen úri huncutságokat.

Egy héten 3-4-szer sütök kenyeret, a dagasztás kb. 5 perc, csak vajat eszem és főzéshez zsírt használok. Néha jó kedvemben sajtot is készítek, valamint télire mindenféle zselésítő és pufferelő anyag nélkül csak úgy lekvárt főzök. Ha ezt elmesélem megkérdezik melyik vidékről származom. Budán születtem, sőt anyám és nagyanyám is, bár apai részről voltak vidéki nagyszülők, a lekvár főzés és tészta gyúrás fortélyait a budapesti nagymamától lestem el.

Egyszerűen csak nem tudok haladni a korral, vagy nem tetszik az irány és szeretek szembe menni.

De nem vagyok álszent: néha elcsábulok és colát iszom és egy-egy hamburger is lecsúszott már a torkomon, de nincs semmiféle bűntudatom emiatt. Sőt ha elmegyek egy cukrászda mellett és tetszik, bizony bemegyek és megeszem egy sütit is. Ami jól esik az egészséges.

Nem számolgatom a kalóriákat és nem bújom a tudományos elemzéseket mit mivel egészséges enni és nem lúgosítok és nem méregtelenítek. Húúú és még mindig élek és kutya bajom. Nem vagyok elhízva, vérképem rendben, fogaim mind az enyémek és jók (és 50 felett járok). Hogy a csudába????

Aztán ismerek olyat is aki borzasztóan tudományosan étkezik élete java része azzal telik, hogy számolgatja a kalóriákat és méregtelenít és mindent megtesz ami lehetséges , hogy egészségesen éljen és állandó bajban van a kilóival és szenved. Ezt nem értem.

A zsír: igenis szükséges, hiszen vannak zsírban oldodó vitaminok. Ezen kívül Isten megalkotta nekünk az epehólyagot aminek az a szerepe, hogy mikor zsír kerül a szervezetünkbe az epehólyag összehúzódik, termelt epe kilökődik és segítségével lebontja azt. Ha nem eszünk zsírt a hólyag attól még tárolja az epét, csak mivel nincs „dolga” csak ott ül- üldögél a hólyagban és pang. Előbb-utóbb ez a sűrű epe aztán kővé tömörödik és akkor már tényleg baj van. Régebben részt vettem egy olyan kísérletben ahol olyan embereket vizsgáltunk akik régóta zsírszegény étrenden kímélték magukat és olyanokat is megnéztünk akik normálisan esznek. Nos, akik kímélő életmódot folytattak az epehólyagjuk alig vagy egyáltalán nem húzódott össze zsíradék hatására, vagyis nem működött már. Ezeknek az embereknek sokszor volt epegörcsük a fent említettek miatt. A doktor azt mondta nekik: menjenek haza, egyenek egy jó nagy zsíros pörköltet tejfölös uborka salátával (fújj micsoda őrület). Erre a páciens: de doktor úr én azt kihányom! Bizony lehet és elég drasztikus a megoldás, de beindítjuk vele az epe működését. És úgy is lett.

Az epe felgyülemlése egyébként sokszor látásromláshoz és meddőséghez is vezethet.

Szóval együnk bátran bármit, hiszen mindenevők vagyunk, a fogazatunk is úgy van összerakva, és a Jóisten is megszerkesztette úgy a bensőnket, hogy mi azt fel tudjuk dolgozni!

A terápia: 

Ha már meg van a baj lássuk be nincs mit tenni el kell menni az orvoshoz. Az orvos valószínűleg elküdi mindenféle vizsgálatokra, emberünk pedig bőszen bújja az internetet megoldást keresvén a betegsége tökéletes meggyógyítására. Az orvos műtétet, sugárterápiát, esetleg kemoterápiát fog javasolni. Részéről a baj fizikális oka meg lesz szüntetve, de mi lesz a lélekkel? Ha a lelkem okozta a bajt, mert ilyen, vagy olyan állapotba került akkor elég csak a testi bajt megszüntetni? Nem valószínű, DE első sorban a testi bajt kell kezelni és igenis végig kell csinálni a terápiákat. Igen sok szenvedéssel és mellékhatással jár. Sőt a kemoterápia az immunrendszert is igen legyengíti (ezért is nem javasolják elesett állapotú, vagy nagyon idős embereknek,mert nem élnék túl). Szóval kemény lesz, fel kell rá készülni. De meg kell tenni. Lehet aztán kinek-kinek ízlése szerint kiegészítő gyógynövényekkel rásegíteni a gyógyulásra, de ne CSAK gyógynövény legyen a terápia. Higgyék el gyógynövény párti vagyok, tehát egyszerű nátha, fejfájás, hasmenés esetén a természetes szerek híve vagyok, ám ha nagy a baj, ha valamit ki kell vágni akkor azt vágják ki! Itt már a gyógytea nem segít, az nem tudja eltüntetni a 10 cm-re nőtt daganatot.

Mélységesen fel vagyok háborodva azokon a műsorokon bizonyos TV csatornán ahol egy bizonyos professzor azt állítja, hogy a sugár bizony életveszélyes és csak ő csak az ő klinikáján csak az ő szereivel lehet meggyógyulni. Aztán az egyik híres énekesünket is becibálta a műsorába, hogy lám-lám őt is kigyógyította a leukémiából és milyen jól van. Aztán mikor rá 3 hónapra meghalt, nagy csöndben nem esett szó többé róla!!!e a műsor továbbra is megy, reménykedők ezrei esnek a csapdába és nem egy már csak végstádiumban keresi fel a kórházat, amikor már ők sem tudnak cselekedni. Híres füvesember, aki váltig állítja magáról, hogy a rákos embert kigyógyítja a teáival, mikor megbetegedett bizony elment sugárterápiára. Hát magának miért nem főzött teát????????!

Közösségi oldalakon és e-mailekben is rendre jönnek a körlevelek, felhívások, hogy megtalálták a rák ellenszerét!! Heuréka! És közzéteszik, hogy nem kell kemo egyél napi egy citromot és meggyógyultál !

Nem kell sugár elég ha mézbe teszel egy kis fokhagymát, meg egy két hasznos fűszert és kész. A gonosz kórházak ezt eltitkolják, hogy nehogy munka nélkül maradjanak.

És emberek ezrei a XXI. században bedőlnek ennyi hülyeségnek és ha kommentbe beírom a véleményemet valahogy kitörlődik, vajon miért?

Igen vannak gyógykészítmények amiket bevizsgáltak, hatásait ellenőrizték és bizonyítottan vannak jó hatásaik. Ezeket a kórházak személyzete is ismeri és a bevett régi gyógykezeléseken kívül lehet őket alkalmazni. DE NEM helyette!

Jó múltkor egy olyan körlevél érkezett e-mailen, miszerint a mammográfiás vizsgálat rákot okoz és nők ne menjetek el megvizsgáltatni magatokat, hiszen otthon ki tudod magadnak tapintani. Normális???

Most és itt én is kifejtem erről a véleményem: Arra hivatkoztak, hogy a mammográfia RTG-sugárral történik és az bizony ártalmas. Erre azt mondom, ha eltörik kezem-lában akkor se menjek RTG-vizsgálatra, mert elrákosodok? Tüdőszűrésre se menjek, mert elrákosodok?

Mammográfia során már pár mm-es elváltozás is látható, így a még nem tapintható csomót is el tudják úgy távolítani, hogy a mellet ne kelljen amputálni. Nem jobb? Hölgyeim lehet várakozni addig míg a pár mm-ből néhány cm-es, tapintható csomó lesz, de akkor számoljunk azzal, hogy az egész mell eltávolításra kerül, sőt fenáll a veszélye annak, hogy a nyirok is érintett lesz.

Lehet választani.

Úgy tapasztalom az gyógyul meg igazán és teljesen, aki miután kiderült a betegsége, be tudja húzni azt a bizonyos féket és tud és mer változtatni az életén. Aki úgy tekint a betegségére, mint bármely más betegségre és azért jár kezelésre, mert ez is csak egy baj amit le kell küzdeni, nem pedig halálos kór. Aki megtalálja az egészséges egyensúlyt a gyógyszeres és gyógynövényes kezelés között.

Az én véleményem, hogy az elsődleges szempont a lelki állapot. Igen lélekben dől el minden. Hiszen hallhatunk olyan emberekről, akár híres zenészekről is akik egész életükben ittak, dohányoztak, netán drogoztak, nem éppen sportos, kíméletes életet éltek mégis már a 70-et tapossák és köszönik jól vannak. Aztán vannak akik egészséges életmód megszállotjai, tudomyánosan étkeznek, sportolnak, semmi károsat nem vesznek magukhoz és lám-lám mégis megbetegszenek. Hogy is van ez? Persze lehet itt hozni a statisztikákat, hogy aki dohányzik, aki iszik …stb, de akkor miért nem igaz ez mindenkire? Akkor úgy kellene történnie, hogy aki dohányzik az tüdőrákot kap, aki nem az nem. És mégis vannak kivételek nem is kevesen. Még valami érdekes: egyre többen vannak akik miután leszoktak a dohányzásról rá 1-2 évre kapnak tüdőrákot. Az én elképzelésem szerint (persze nem tudományos alapon) amíg dohányzik a szervezete küzd a bevitt méreg ellen, ha abba hagyja a szervezet is megáll a védekezésben és a már nem védekező szervezetet könnyebben megtámadja a kór. Valamint a nikotinnak kimutatottan van nyugtató hatása, ez megszűnik, ezáltal sokkal feszültebb lesz az ember, a stressz jobban erőt vesz rajta. Nos ezzel nem azt akarom mondani, hogy a dohányzás egsézséges, inkább az a nézetem, hogy valaki vagy ne dohányozzon soha, vagy ha már évtizedek óta szívja felesleges leszoknia. A másik dolog, hogy leszokás után általában meg is híznak, hiszen valamivel kell pótolni a megszokott mozdulatot, valamit kell tenni a szájba és ha nem cigit akkor ennivalót. És mivel jobb elhízni, magas vérnyomást , vagy cukorbetegséget kapni?

Most érzem a sok felháborodást, és nahát, és hogy lehet ilyet kijelenteni. Lehet álszentkedni és statisztikákat mutogatni. Én is tudok mutatni, hogy hány ember hal meg szívinfarktusban, vagy magas vérnyomás okozta agyvérzésben, amit az elhízás okoz és nem a dohány. Amúgy én nem dohányzom és soha sem dohányoztam, ám a nagypapám 92 éves korában szokott le a Munkás nevű cigiről, rá két évre halt meg és nem tüdőrákban. Lehet hozni példákat és ellenpéldákat is.

Szóval térjünk vissza a lelki tényezőkre. Ha valaki túl hajszolja magát, ha valaki elveszti „fontosságát” , vagy netán hozzátartozóját, ha depresszióba esik, ha nem elégedett az életével, ha úgy általában nincs rendben a lelke bizony az testi megnyilvánulásokban is jelentkezni fog.

Hiszen ilyenkor az immunrendszer sem tud rendesen teljesíteni, felborul a hormonháztartásunk is, meggyengülünk. A meggyengült szervezetet pedig könnyebben megtámadja a kór.

Azt tapasztalom, bár felmérésem nem hivatalos, hogy aki beteg lesz, előtte vagy elválik, vagy elveszti a munkahelyét, vagy nyugdíjba küldik, vagy csak túlhajszolja magát, úgy érzi ő mindenkivel törődött csak vele nem törődik senki és most egy kis figyelemre vágyik, vagy csak egyszerűen megoldhatatlannak tűnő élethelyzetbe kerül.

Summa summárum mi is lenne az ideális? Ha úgy élhetnénk, hogy ne hajszoljuk túl magunkat, törődjünk saját igényeinkkel is, csak annyira vágyjunk amit el is érünk, több időt töltsünk szeretteinkkel, barátainkal és talán nem kell annyira görcsösen, kalóriát számlálgatva, görcsösen kondi-terembe rohangászva, „tudományosan” megtervezni az életet. Nagy séta az erdőben van annyi, mint egy kondi-terem és még olcsóbb is. Egy bográcsgulyás ezerszer egészségesebb,mint a plázában bekapott pizza. Egy régi kis kocsi is elvisz, tán még a szerviz is olcsóbb, mint egy vadi új csoda masináé.

Nem kell a szervezetünket mindeféle csodabogyóval tuningolni , hogy jobban emésszünk, hogy egészségesebbek legyenek a csontjaink, hogy fényesebb legyen a hajunk.

Higgyék el az 50-60-as években mikor mindezek nem voltak divatban nem voltak egészségileg rosszabb helyzetben az emberek. Kérdezzék meg nagymamájukat, nagypapájukat.

Folytatás holnap a terápiákkal....

„Néha úgy viselkedik az ember, mintha lenne valami fontosabb az életénél. De micsoda?”

Antoine de Saint-Exupéry

A fenti idézetnél álljunk meg egy szóra. Megálltunk valaha is egy percre és elgondolkodtunk azon vajon mi a legfontosabb az életben? Igen most kattognak a kerekek és sokan sok mindent fel tudnak sorolni. Ám sajnos nap, mint nap találkozom olyan emberekkel, akik csak akkor döbbennek rá mi is igazán fontos amikkor megbetegszenek. Akkor megállnak és csodálkozva néznek körül: ez velem történt meg? Hogy lehet? És eddig szaladtam, dolgoztam, hajszoltam a pénzt, fontos volt a szép nagy lakás, szép bútor, új laptop, új kocsi, új TV és még sorolhatnám. De mikor a lelet végén

ez áll: rák, akkor hirtelen úgy érzik már semmi sem fontos, csak az életük.

Miért kell eddig eljutni? Miért nem lehet behúzni a féket idejében? Mert haladni kell a korral? Mert nem lehet élni LCD TV nélkül? Mert szükség van a kocsira, mert nagy a család? Mert a régi bútor már nem divatos, így nem lehet vendégeket hívni? Mert a XXI. században élünk és természetes, hogy az embernek van kocsija, meg mindenféle háztartási kütyüje amivel megkönnyíti az életét?

És ha mindez az életébe kerül??? Akkor is?

Aztán van az embereknek egy másik csoportja is, az önfeláldozó. Aki a családjáért él, aki mindenkinek segít aki csak bajba kerül, aki kikészíti az uzsonnacsomagot még egyetemista gyermekeinek is, aki ha beledöglik is, főz minden nap, mert nélküle éhen halna a családja. Aztán ha egy hétre bevonul kórházba, mondjuk kivetetni a vakbelét akkor egy hétre előre megfőz, dobozol és elrendez. Ha valaki kér tőle valamit készségesen megteszi, mindenkinek mindent elintéz, csak szólj neki. Túlórázik ha kell, mert ha ő nem akkor ki? Nem veszi ki a szabadságát, hiszen rá aztán nagy szükség van. Aztán kiszállnak a gyerekek, aztán nyugdíjba küldik és egyszerre nincs semmi dolga. Hirtelen értéktelennek érzi magát nem tud mit kezdeni magával, hiszen sose törődött saját vágyaival.

Ugye milyen sokszor lehet hallani: elment nyugdíjba és lám sose volt semmi baja és most milyen nagy beteg lett. Vagy, hogy éjt-nappalá téve dolgozott, mennyi vitalitás volt benne és lám milyen hamar elvitte a kór, ki gondolta volna?

Bizony el kell gondolkodnunk mi az ami boldoggá tesz minket, hogyan éljünk, hogy ne csak a munkánknak, vagy más szükségleteinek éljünk, hanem legyen időnk magunkra is.

Mert igen szükségünk van lakásra, ahol élünk, de talán 240 nm-re nem annyira, és igen szükségünk van bútorra, edényekre, mosógépre…stb, de mindig mindenből a legjobb, legújabb, legnagyobb? Tényleg szükség van rá? Ha megszereztük tényleg boldogok leszünk tőle? Talán addig a percig, míg kifizetjük, aztán meglátjuk a reklámokban, hogy van újabb és van nagyobb és akkor már újabb tárgyi boldogságra vágyunk és ez így megy a végtelenségig.

Aztán még itt van a stressz, ami manapság szinte minden napos tevékenységünk. Stresszel a gyerek az iskolában, mert túl sok a követelmény, stresszel az apa a munkahelyen, mert mi lesz ha nem őt léptetik előre, stresszel az anya, mert a napi munkája után még a családot is el kell látnia.

És eljárunk mindenféle meditációs tréningekre, lazulni, apa sörözni a haverokkal, a gyerek meg rossz társaságba.

Hol a kiút? Boldogtalanságunkat újabb és újabb tárgyakkal halmozzuk el és ideig óráig hat is talán. De pénz kell az újabb tárgyak megszerzéséért és a hajsza kezdődik előről.

A stressz kimutatottan nem hat jól az immunrendszerre, a legyengült immunrendszer pedig hamarabb megbetegszik és már meg is van a baj. Persze a képlet nem ilyen egyszerű, hiszen hatnak a környezeti tényezők , a rákkeltő anyagok, az örökölt gének. Hogy mi indítja el a folyamatot talán összetettebb, de minden esetre érdemes megállni egy kicsit és elgondolkodni: mi is fontos az életben.

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem…” Madách

Fogyatékos – ez ugyebár pejoratív, míg a fogyatékkal élő a mostanság elfogadott megfogalmazás.

Megkérdezte valaki is , hogy nekik melyik megfogalmazás nem pejoratív???????

( kép forrása: http://toochee-foto.postr.hu/ )

Attól tartok nem. Egy férfi (nem mondom hogy fogyatékos, mert nekem nem ez a véleményem) azt mondta, hogy én nem fogyatékkal élő vagyok, mert én a barátaimmal, családommal élek, nem a fogyatékommal! Egy másik úgy fogalmazott: ne mondjuk, hogy értelmi fogyatékos, mondjuk, hogy tanulási nehézséggel küzdő.

Igen, itt a fogyaték szóval van a baj, mert ez ami sérti őket. És ezt senki nem kérdezi meg, mert ők ezt úgysem értik. Mert a fogyatékkal élő az olyan elegáns, nem?

Egy évig (dolgoztam) éltem ezekkel az (fogyatékos) emberekkel. Zárójelbe tettem a dolgoztam és a fogyatékos szót. Ez nem munka volt, velük reggeliztem, velük ebédeltem, együtt hajtogattuk a papírvirágokat, együtt festettük a vázákat, kaspókat, együtt tornáztunk és együtt sírtunk és nevettünk. A fogyatékos szót pedig azért tettem zárójelbe, mert én úgy gondoltam, ők mások, talán másként gondolkodnak bizonyos dolkokról, talán nem értik a társadalmi szokások miértjeit, talán álomvilágban élnek, de attól hogy mások nem fogyatékosok, hiszen legtöbbjük többre volt képes, mint „ép” társaik. Egyikük remekül úszott, sokszor állt a dobogón. Másikuk 3 hangszeren játszott, megint másnak több száz vers volt a fejében, kedvence volt Beethoven. Hány mai fiatal tudja ezeket elmondani magáról? Más területen tán nem brilliroztak, mondjuk matematika, vagy történelem területén, de megint csak ép társaik vajon hogyan?

Igen másképp gondolkodtak, másképp viselkedtek és cipeltek egy nehéz terhet: hogy ők fogyatékosok. Igen tudatában voltak ennek a kijelentésnek a pejoratív voltán. Azért is kérte egyikük, hogy ne mondjuk azt , hogy fogyatékos, hanem , hogy tanulásban visszamaradt.

A másik számomra felháborító feltevés, vagy kérdés, hogy ugye milyen hálásak?? Miért kellene nekik hálásaknak lenniük? Miért járna nekünk hála? Ha van egy barátod, ismerősöd akit szeretsz az hálás neked? Elvárod a hálát? Vagy csak egyszerűen ő is viszont szeret. Ugye ez így normális.

Igen ezeknél az embereknél is így van, ha szereted, viszont szeret, ha nem akkor ő sem és kész.

Ők is tudnak szeretni-gyűlölni, kedvesnek-utálatosnak lenni. Vannak rosszab és jobb napjaink, ugyanúgy, mint nekünk, egyszerűen csak mások, de nem kevesebbek. És nem hálásak és ne is legyenek hálásak, mert nincs miért hálálkodniuk.

Ismerőseim aggódva kérdezgették: nem nagy teher egy ilyen helyen dolgozni? Nem lógnak a nyakadban a Down-syndrómások? Vigyázz , mert túlságosan megszeretnek, meg egyébb ilyen okosságok. Nem, nem volt teher, életem legvidámabb, legjobb munkája volt, sok kirándulással, bodza-szörp készítéssel, lángos sütéssel, agyagozással, videózással, reggeli zenés tornákkal, kapucsínózással. A csapatban két Down-syndrómás volt , egyik Pisti, aki maximum egy kézcsók erejéig közelített meg, és Gittám is csak nagy ritkán ugrott a nyakamba, nem többször, mint bármely más gyermek.

Popper Péter egyik előadásán mesélte, hogy járt egyszer egy indiai családban, ahol értelmi fogyatékos gyermek is volt. Ültek a családi asztalnál ebédeltek és beszélgettek. A fogyatékos gyermekkel is ugyanúgy bántak és ugyanúgy beszéltek vele, mint a töbiekkel. A doktor meg is kérdezte, hogy hát hogy is van ez? Erre ők megmagyarázták, hogy igen tisztelik ezt a gyermeket, hogy ilyen nagy terhet cipel. Eszükbe sem jutott, hogy intézetbe dugják, és ha szüleik meghalnak természetes, hogy a legidősebb majd magához veszi és segíti ha kell. Mennyire emberségesebb, normálisabb élet ez így.

Egy másik követendő példát Ausztriában egy kis hegyi tó partján napozva tapasztaltam: egy csapat fiatal 16-18 éves körüliek lehettek, jöttek a strandra és vetették bele magukat a vízbe. Ott labdáztak, ugráltak, szórakoztak. Fel se tűnt, hogy van köztük egy fogyatékos. Eltelt egy kis idő mire észre vettem. Nem gúnyolták, nem szórakoztak vele, egyszerűen csak bevették a csapatba. Jó volt nézni őket.

Nem tudom, hogy ez magyar mentalitás-e, hogy itt az emberek rácsodálkoznak, sajnálkoznak, rosszabb esetben kigúnyolják őket, vagy ha szeretik elvárják a hálát. Talán nem így kéne.

Ők is érző emberek, általában tudatában vannak képességeiknek vagy annak hiányának és nem szeretik, ha bámulják őket, ha sajnálják azt meg nagyon nem.

És ne legyenek ők a fogyatékosok, vagy a fogyatékkal élők.. legyenek alternatívok!

Na skacok ez hogy tetszene?