Lélekformer

EBH (Egyenlő Bánásmód Hatóság) döntött Teczár Szilárd javára.

Felmerült bennem a kérdés: igazából mi célja volt ezzel Teczárnak? Tényleg ekkora esélyegyenlőségi harcos?

Azt hiszem ebben a témában is két csoportra oszlanak az emberek. Középút nincs.

Az egyik azt mondja: legyenek a hölgyek megkülönböztetve. Legyen a férfi férfi, ő fizessen, ő nyissa ki az ajtót egy hölgy előtt, ő segítse fel a kabátot, ő keressen többet, ő a családfenntartó...stb. Az első csoport azt mondja, ha a nők levetik minden nőiességgel járó privilégiumait, ha ugyanúgy viselkednek, ugyanúgy fizetnek, ugyanazt tehetik mint ők, akkor hol marad a varázs, hol marad a megvédeni való „gyenge” nő? A gyenge szót persze nem szó szerint értem, de ha akarjuk, ha nem az ősi ösztönök valahol legmélyen megmaradtak. Egy férfi akkor érzi jól magát, ha a nő mellette „gyenge” és ő kimutathatja erősségét.

A másik azt mondja, hogy ha egyenlőség van, legyen mindenben. Igen vannak rosszabbul és jól kereső férfiak és vannak ugyanígy nők is, tehát a belépő fizetését ezen az alapon nem lehet meghatározni .A második csoport azt mondja, hogy ugyanúgy dolgoznak, szavaznak, egyenlő jogok, egyenlő kötelességek. Teczár nyilván ebbe a csoportba tartozik, de azért megkérdezném tőle: tényleg komolyan gondolja? Mindenben egyenlőek vagyunk? Meddig akarunk elmenni az egyenlősdiben? Akkor ezentúl rúgjuk fel a régi protokollt és küldjük bátran hölgy ismerősünket a színházi ruhatárba, hogy váltsa ki a kabátot és segítse már fel. Nyissa ki előttünk az ajtót? Egyszer ő egyszer én? És vajon akkor Teczár elvárja-e barátnőjétől, hogy ha az úgy gondolja vegyen jegygyűrűt és kérje meg a kezét? Miért ne, hiszen mindenben egyenlő az ezt is jelentheti. Nincsenek szerepek, nincs anya modell és apa modell. Biztos jó ez? Van egy új irányzat ennek szellemében, miszerint az óvodában ne különböztessék meg a gyerekeket és a fiúk is játszanak babákkal, a lányok is autókkal, ne irányítsák őket arra, hogy férfi-szerep, női-szerep.

Félreértés ne essék, nem vagyok az esélyegyenlőség ellensége, de azt gondolom a hagyományos női-férfi szerepeket nem kéne fenekestül felfordítani. Csak ennyi.

      „A földünk elég nagy ahhoz, hogy szükségleteinket kielégítse, de nem elég

nagy ahhoz, hogy kapzsiságunkat is” - Mahatma Gandhi

Mit csinálsz szombaton?- hangzik el sokszor a kérdés. Shoppingolni megyek. Csak én csodálkozom el ezen a válaszon? Valószínű igen, vagy csak igen kevesen. Ez egy program? Én úgy gondolom, ha szükségem van egy új nadrágra akkor elmegyek és veszek egyet, de ha nincs szükségem éppen semmire miért is mennék el shoppingolni??? Nők százai , netán ezrei? képesek fél napot egy plázában, fel-alá sétálgatva, minden üzletbe bekukkantva eltölteni, hátha valami kincsre lelnek.

És általában lelnek, hiszen vesznek valami „cuki” vagy „kihagyhatatlan” darabot és beteszik a szekrénybe a többi 523 cuki darab közé. Pszichiáterek specializálódnak az ilyen vásárlásmániás hölgyekre, hiszen egy idő után már kezelni kell őket. De vajon hogy jutnak idáig? Mi hiányzik az életükből? Talán a szeretet, talán egy stabil párkapcsolat, talán a boldogság? Úgy gondolják, ha megvesznek valamit, megajándékozzák magukat és ezzel boldogságot okoznak maguknak (ami amúgy hiányzik az életükből). És lám tényleg boldog mikor megveszi a csecsebecsét, de csak ideig-óráig, aztán újra és újra érezni akarja az érzést, a megajándékozás, a megszerzés, a birtoklás jóleső érzését. Egyre többet és többet akarja érezni és egyre többet költ. Végül boldog lesz? Aligha. Addig a percig míg a pénztárnál fizet.

Statisztikák szerint az elmúlt 50-60 éveben kb. 25-ször többet költünk, illetve vásárolunk, mint akkor. 25-ször boldogabbak is vagyunk? Körülveszzük magunkat tárgyakkal. A reklámok felvilágosítanak melyik a legjobb autó, melyikben érezheted magad valakinek, melyik tv-n tudod élvezni az adást, melyik tisztítószerrel lesz a legragyogóbb a lakásod, mivel moss, hogy a te inged legyen a legragyogóbb, mit egyél, hogy egészséges legyél és milyen kapszulákat kell bevenned, hogy lépést tarts a világgal. Lám a hétvégi ebédet is megoldhatod okos-zacskós levessel, hiszen szebb, mint az igazi és hogy örül mindenki neki és milyen jóízűen eszik!!! A reklámokban csak derűs, mosolygós , fiatal arcok vannak, hiszen ha olyan akarsz lenni, mint ők akkor ezt mind meg kell venned. És mi meg is vesszük. És csak vásárolunk, és vásárolunk, és azt hisszük, ha mindenünk meg van akkor boldogok is leszünk, de valahogy mégse, miért???

Tárgyakkal vesszük körül magunkat emberi kapcsolatok helyett. Ebben a nagy rohanásban hogy is lenne idő egy kis baráti összejövetelre, egy kis beszélgetésre? Hiszen a tárgyak megszerzéséért sokat kell dolgozni. Ám ha valami bajunk van, ha szükségünk van segítségre vagy csak nagy örömünket szeretnénk valakivel megosztani kihez tudunk fordulni? A legújabb turmixgép bár sok mindent meg tud csinálni, de nem túl jó hallgatóság, és a négykerék meghajtás sem vígasz, ha eltört a lábam.

Társas kapcsolatok – vannak még ilyenek? Leginkább e-mailben, vagy közösségi oldalakon „beszéljük meg” dolgainkat. Találkozunk-e barátainkkal? Nincs rá időnk? Órákig ülni a gép előtt van? Vannak még igazi érzéseink? Olyan igazi velőtrázó sírás és olyan szívből jövő kacagás? Van-e még? Attól tartok kiment a divatból. Ha valami jó akkor -like-, ha nem akkor :(, ha felháborít akkor -megosztás- , és lépünk tovább. Meghalt valaki, megnyúztak egy kutyát, megosztom, esetleg egy:( jel és lépek tovább, valakinek gyereke született, juhééé , like és lépek tovább. Hol maradnak az igazi érzelmek, mikor meghal valaki hol marad az igazi zokogás, ha gyermek születik, hol marad a virág csokor és szivar, ha elesett valaki hol a segítő kéz???? Nem hagyunk magunknak időt se arra, hogy megéljük az érzelmeinket, nincs rá idő, lapozni kell, haladni kell. De HOVA sietünk???

Lássuk csak milyen a mai modern nő?

Szex és New York, Bridget Jones naplója és hasonló vidámságot, boldogságot sugárzó filmek, ahol a nő úgy él ahogy akar, oda megy ahova akar, azzal fekszik le akivel akar és ez utóbbit minél több férfival annál jobb. És divat lett a „szingliség”. Mert az olyan menő és elegáns. Mert sokkal vidámabb dolog bulikba járni , mint haza szaladni főzni. Mert sokkal menőbb karriert építeni, mint pelenkázni. 

A filmek, reklámok, a média azt sugározzák feléd, hogy légy karcsú, mindig fiatal, sportos és ehhez persze vedd meg a legjobb krémeket, legjobb sportszereket, járj a legjobb autóval és hogy mindezt megteremtsd magadnak persze kell a legjobb állás is. Miért is kellene neked mindehhez egy férfi???

Lehet a csajokkal szaladgálni szombat esténként egyik bárból a másikba, egyik táncos helyről a másikba és lehet ismerkedni, vidáman felszabadultan bármit megcsinálni. Ugye milyen jó? Ez az igazi élet!

És akkor képzeljük el ugyanezt a hölgyet 50-60 évesen, amikor már fáradt a bulizáshoz és otthon ül a TV-je, számítógépe előtt és nincs ki főzzön egy teát neki, és nincs aki hozzábújjon esténként mikor kint hideg borongós idő van és olyan jó lenne összebújni valakivel. És nincs gyermeke, mert lekésett róla, mert fiatalon nem akart, később meg már nem lehetett. Akkor majd ücsörög egyedül vidám szingliként és elnosztaloghat azon, hogy bezzeg milyen jó is volt 20 évvel ezelőtt annyi buliba eljárni.

Nézzünk körül hány magas pozícióban levő asszonynak van bolog családi élete? Az boldoggá teszi, hogy igazgató asszonynak nevezik? vagy hogy van 20 beosztottja? meg két diplomája? Hazamegy az üres lakásba és boldog? Fél életét a karrierje építésével és bulival töltötte, gyermek szülésre már nem maradt ideje.  (persze itt is lehetnek kivételek, és az is gyakori mostanság, hogy 40 évesen vállalják az első gyermeket)

Ne értsék félre, nem az a bajom, hogy egy nő önálló, vagy, hogy magas pozícióban van, vagy szeret bulizni. Egyikkel sincs baj. Nekem inkább a hagyományos értékek amik hiányoznak. Az, hogy az anyaság valahogy nem "trendi" Az osztály találkozón sokkal menőbb azt mondani, hogy ügyvezető igazgató vagyok, mint azt, hogy 3 gyermekem van. Nincs megbecsülve az aki anya akar lenni. Minél hamarabb menjen vissza dolgozni, építse a karrierjét, majd a baby sitterek megoldják a többit. Nem készülnek vidám vicces filmek arról milyen jó anyának lenni és egy rakás gyereket nevelni. Pedig az is van akkora feladat, mint egy céget vezetni...pénzügyi ismeretek, főzni tudás, pedagógiai ismeretek, szervező képesség, rugalmasság, csapatmunka...ugye? Persze tudom a gyermek felneveléséhez is kell pénz, de nem olyan sok, mint sokan gondolnák. A gyermeknek sokkal több törődésre, szeretetre van szüksége, mint anyagi javakra, egyébként pedig egyre több lehetőség van otthon dolgozásra is. 

  Szóval ifjú hölgyek gondoljátok végig és ne késlekedjetek sokáig. 40 évesen már talán késő lesz. 

Manapság nagy divat lett szapulni a gonosz gyógyszergyárakat, akik a profit érdekében lefizetik az orvosokat és képesek olyan gyógyszereket forgalmazni amitől nem lehet meggyógyulni, hogy még több gyógyszert egyen az ember és még több haszna legyen.

Bizony, bizony. Azért költenek biztos milliókat kutatásra, laboratóriumok fejlesztésére, kísérletek finanszírozására, hogy ártsanak. Gyógyszerészek, kutatóorvosok azért tanulnak hosszú-hosszú évekig, hogy kitalálják, hogy tegyék el láb alól az emberiséget. A penicilint is azért találta fel Fleming, és azért gyártottak belőle gyógyszert, hogy ártsanak az emberiségnek.

A II. Világháborúban bizony ez a gyógyszer jelentősen csökkentette a sebfertőzés tüneteit és az emiatti elhalálozást. Aztán itt vannak a világméretű járványok, a gyermekbetegségek, a fertőző betegségek...stb. Valahogy a „gonosz” gyógyszercégek ezekre kínálnak megoldásokat úgy, hogy nem kevés, sokszor évtizedekig tartó kutatás és kísérletezés van mögötte. Ellenőrzött kísérletek sora bizonyítja egy-egy gyógyszer hatását. Gyermekkorban beadott oltásoknak köszönhetően megszűntek a gyermekbénulások, és sok súlyos szövődményekkel járó egyéb betegségek.

„Modern” szülő már nem oltatja be gyermekét. Angliában kezdődött ez a divat és a már évtizedek óta elfeledett betegségek szinte országos járványok formájában él újra. Derék szülők autizmustól féltik gyermeküket, a bénulástól nem !!

De nézzük csak a logikát: a gyógyszer cégek olyan gyógyszereket gyártanak amitől az ember nem gyógyul meg és így ösztönzi további gyógyszerszedésre. Normális???? Ha én egy gyógyszertől nem leszek jobban miért is szedném tovább? Ha egy fejfájás csillapító nem használ miért is venném be legközelebb??? Nem találom a logikát!

Viszont itt vannak a mi önzetlen (3 hónapos gyorstalpalót végzett) természetgyógyászaink (tisztelet a kivételnek) , akik megmentenek minket a fertőtől. Itt aztán nagy a választék. Kaphatunk olyan tanácsot is akár, hogy együnk napi egy kiló citromot és megment minden bajtól, de hallottam már olyat is, hogy elegendő napi 4 liter vizet inni és semmi bajunk se lesz az életben. A tárház kimeríthetetlen, hiszen minden nap hallhatunk egy új csodanövény megtalálásáról az őserdőben, amit persze a nehéz körülmények és a szállítás miatt igen borsos áron vehetünk meg, viszont az életünket menthetjük meg vele. Aztán itt vannak az onco-shop-ok, ez aztán a csoda hely!!! Egy olyan D-vitamin 3000-t amit a gyógyszertárban 378 ft-ért megkapok ott bizony 4500 ft-ot is megér. A tanácsadó hölgy (nem eladó, az sértés lenne számára) kellő áhítattal kínál nekünk csoda gyógyteákat, aminek ha jól utána jár az ember és bemegy egy patikába, bizony megkaphatja pár száz ft-ért ún.barnacsomagos változatban. Ez nem olyan szép csomag, de esküszöm ugyanaz van benne. Szóval ki használ ki kit ?????

Arra gondolt-e valaki miért van az ilyen készítményekre az írva, hogy gyógyhatású készítmény? Mert nem tudják bebizonyítani, hogy van-e gyógyhatása. Csak a bizonyított gyógyhatásra lehet ráírni, hogy gyógyszer! Tehát lehet gyógyhatása, de nem gyógyít meg. Akkor miért is kerül olyan sokba?

Erre még a sajtó is rátesz, hiszen épp nemrég hallottam, hogy XY színészünk milyen természetgyógyászati módszerrel gyógyul, azt persze elfelejtik mondani, hogy előtte végigcsinálta a sugárkezelést és a kemót, persze azok biztosan semmit se tettek a gyógyulásához, hiszen mikor ezekkel végzett elment a természetgyógyászhoz, az megitatta a csodateájával és lőn semmi baja.

Aztán szeretik még szidni a gonosz orvosokat akik képesek elfogadni hálapénzt. Bizony, a havi 150 ezres fizetése nem sokra elég és ezért szinte egész nap bent van, túlórapénzt nem kaphat, mert akkor bizonyítottan többet dolgozik, mint szabadna és akkor kiderül. Ettől függetlenül ez még nem normális dolog. Azt például elfelejtik, hogy nem csak nőgyógyászok vagy sebészek azok akik dolgoznak a gyógyulásért. Ott vannak a radiológusok, akik pl. csak a RTG felvételekkel találkoznak, nem a beteggel, aztán az intenzív osztályon dolgozók akik sokszor eszméletlen , vagy magatehetetlen betegekkel dolgoznak , ami nemcsak lelkileg, de fizikailag is nagyon nagy megterhelés, a pathológus, aki megállípítja a kivett darab szövettanát, az alatató orvos, a belgyógyász, a kardiológus...stb.

Bezzeg egy magára valamit adó természetgyógyász betartja az előjegyzési időpontot, és simán legombol egy félórás beszélgetésért, aura simogatásért 20 ezer ft-ot. Egy nap vajon hány betege van? Számoljunk csak.... Micsoda önzetlen segítőkészség! Számláról már nem is beszélve.

A fentiek az én véleményem, tiszteletben tartom, ha valaki másként gondolja. Személy szerint én az arany középutat választom: ha a torkom fáj, egy kis hagymatea, ahogy mama szokta, egy kis méz és majd elmúlik, nem kapkodok be minden kis apró- cseprő bajra gyógyszert, de vannak dolgok és esetek amikor bizony az évszázados tapasztalatra és tudásra hagyatkozom, vagyis elmegyek az orvoshoz.

Igen „A titok” című könyvről van szó. Mikor megjelent, ismerőseim hada olvasta el és lelkesen mesélte, hogy ez míly nagyszerű felfedezés. Gondoltam badarság szerintem nincs semmiféle titok és nem is érdekel. Aztán egy vita során úgy gondoltam el kell olvasnom, hiszen nem vitatkozhatok egy könyv kijelentéseivel, ha nem is olvastam.

Nos elolvastam. Továbbra is az a véleményem, hogy badarság és lépésről lépésre hajlandó vagyok megcáfolni kijelentéseit.

Lássuk rögtön az előszót: a szerző leánya elővett egy otthon heverő könyvet amiben a titok rejtőzött. De érdekes, addig senki kezébe se vette a könyvet, ott porosodott száz évig és egyszer csak a leány, hogy megvígasztalja anyját rátalál. Mesébe illő kép.

Aztán itt vannak azok a híres, ám halott emberek akik már nem tudnak tiltakozni az ellen, hogy nahát ők ismerték a titkot, de gonosz módon mégsem osztották meg. Példának csak egyet említenék: Albert Einstein mondta a következőket: „A legfontosabb kérdés, amelyet az ember feltehet magának, hogy vajon barátságos univerzumban él-e” amiből természetesen azt szűrhetjük le, hogy lám-lám ő is ismerte a „titkot”.

Aztán ott van az internet, ahol egy „véletlen” kattintással el lehet jutni a csodához és újabb csodás ismeretekhez.

Aztán nem valami sovár pénzszerzési okból, hanem tiszta önzetlenségből ezt a titkot film formájában meg kellett osztani az emberekkel és nahát összeált a stáb (miért ne állt volna össze?)

Szóval már az előszó is tele van hihhhhetetlen csodákkal! Nem?

Az én szóhasználatomra lefordítva, az iró padlón érezte magát, gondolta kéne csinálni valami szenzációs filmet ill. könyvet, amiből meg lehet gazdagodni... és lám.

Egyébként minden elismerésem az íróé, hiszen egy mondatot, hogyan lehet 50 oldalon keresztül különböző formákba önteni?? ez már tényleg zsenialitás!

És ennek hogyan lehet világraszóló reklámot csapni , na az se semmi.

Szóval a titok – a vonzás törvénye.

Amit gondolataiddal bevonzol az történik meg. Ha jót akkor jó, ha rosszat akkor rossz.

Nos leírtam két sorban a könyv lényegét, amit oldalakon és példákon keresztül verik a fejünkbe, hogy megértsük.

Tehát kérhetünk pénzt, autót , szép nőt, szép férfit, hírnevet ...bármit. Csak mint egy katalógusban ahogy leadod a rendelésed, tedd azt. Gondolj arra amit meg akarsz szerezni és máris a tiéd. Persze feltétel, hogy pozitívnak kell lenned. Na én aztán olyan pozitív vagyok, hogy mellettem felolvad a befagyott tó is, gondoltam kipróbálom, gondolok valami csekélységre és vizualizálom ahogy örülök neki amikor megkapom, mindent a leírt rituálé szerint cselekedtem, nehogy szó érje a ház elejét. Hát nem működött, pedig még hittem is benne.

Aztán ott van az elhízás. Gondold azt , hogy vékony vagy és ezt tedd többször, valamint ne barátkozz dagadtakkal, ne gondolj dagadt dolgokra, tedd ki a vékony fotódat és nézegesd. Aztán egyél meg egy fél disznót és ne mérd meg magad a mérlegen, csak gondold azt , hogy vékony vagy. A hülye meg én vagyok. kb. a könyv közepéig jutottam, de lemerültem tőle teljesen, most rá kell pihennem a következő részekre. És ebből a könyvből lett siker a XXI. században?? hol élünk?? és még „titok klubok” is alakultak, hogy gyakoroljanak??

Aztán itt van egy bibliai idézet is Máté evangéliumából a 21 rész 22 versét idézi: „ És amit könyörgéseitekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” Ez már azért szégyen és gyalázat, Jézus nem gondolom, hogy ebben az idézetben a titokra gondolt és az univerzumba küldött rendeléseinkre. Talán inkább Istenhez küldött imáinkra! Hogy keverheti bele ebbe a szennybe a Bibliát?

Nincs itt valami párhuzam? Jézus azt mondta: kérj az Istentől és ha hiszel megadja.

A titok azt mondja: Kérj az univerzumtól és ha hiszel megadja.

Hohó itt csak egy szó a különbség!!!! Ebből azt szűröm le, hogy a buta régi ember, aki nem egy felvilágosult, művelt, tanult ember az bizony Istentől kér. Bezzeg a XXI. században a nagyon okos művelt ember tudja, hogy nincs is Isten, tehát az univerzumtól kér!!!!!

Vajon mi a különbség? Ez lenne az a nagy titok? Isten nevét helyettesítsük be univerzummal és higgyünk inkább benne. Ugye mennyivel modernebb, felvilágosultabb nézet ez?

Aztán persze a továbbiakban több, hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket olvashatunk olyan példákról, hogy akik alkalmazzák életükben a „titkot” mennyire gyökeresen megváltozik az életük.

Nézzünk egy-két példát: valaki el van keseredve, hogy postaládájában nap, mint nap gyűlnek a befizetésre szólító számlák. Mit kell tenni? Ugyan csupán azt kell tenni, hogy az összeghez képzeletben hozzáírsz egy nullát és azt gondolod ez nem is számla, hanem csekk (összeg amit te kapsz) és így gondolatban már 10-szer annyi pénzed van, mint amit be kell fizetned, és mennyivel jobb érzés így feladni a számlákat, ugye?? Milyen sok pénzed megmarad a képzeletbeli összegből! Csak az a bibi , hogy a boltban nem tudsz fizetni képzeletbeli pénzzel! De az író megvígasztal, ugyanis ha tartósan képzelegsz arról, hogy olyan csekket kapsz amin neked fizetnek, bizony kapsz is (bár nem értem hirtelen kitől és miért???) Mert ugye ha nem dolgozol meg érte, hanem csak ráhangolódsz biztos boldog-boldogtalan küldi neked majd a pénzt.

Na most a lelkes „titok-hívők” látom, hogy fogják a fejüket, hogy jajjj.. ez nem így működik.

Bizony nem, hiszen a döltbetűs kommentálók akik rendre elmesélik, hogy bizony úgy lettek gazdagok, hogy nagyobb összeget álmodtak maguknak, a sorok között azért elárulják, hogy lapult egy megírott könyv a fiókban és persze teljesen véletlenül találkoztak egy újságírónővel, aki teljesen véletlenül egy híres- nagy példányszámú újságnál dolgozott és aki hajlandó volt írni arról a bizonyos fiókban lapuló könyvről, ami persze nem kis reklámot és ezzel nem kis példányszámot okozott a tulajdonosának. Na, persze, de nem mindenki író és nem mindenki előadó, vagy tréner, aki a nagy port, vagy vihart kavart semminek , illetve a titoknak tudnak reklámot csapni és ebből jelentős profitot hozni saját maguknak. De mi van a „földi halandókkal” , akik bérből és fizetésből élnek??? akiknek nem lapul saját könyv a fiókjában? Aki nem tud előadásokat szervezni és adni a nagy titokról? Ő bizony megkapja a havi járandóságát és álmodozhat nagy pénzekről , ha csak álmodozik az bizony magától nem fog bekopogtatni.

Itt van a betegség kérdése is. Azt állítja, hogy betegségünk nagy része lelki eredetű, ezzel az orvostudomány is tisztában van. Beszél a placebo hatásról is, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy valakinek valami fájdalma, vagy tünete van, placebo beadása után megszűnik, vagyis a lelkünk meg tudta oldani a problémát. Ez talán igaz is, talán a fájdalom megszűnik, talán a tünetek csökkenek DE ha valakinek nőtt egy nagy tumor a szervezetében, nincs az a pozitív gondolkodás ami elmulasztja. Lehet futni a sebészhez és utána pozitívan gondolkodni, hogy ne újúljon ki, de eltűntetni???? Sajnos ismeretségi körömből is tudnék említeni olyat aki ezzel próbálkozott, azóta az állapota rosszabb lett, tumor markerei az égben. Pedig 100 %-ban hisz benne és még mindig hisz annak ellenére, hogy romlott. Ez akkor kinek a felelőssége?

Ha már orvostudománynál tartunk azt is írja, hogy ne rakj 60 szál gyertyát a tortádra, hanem érezd magad fiatalnak és akkor fiatal is maradsz. Kérdem én, ez kívülről is látszik? Mert ugye az se mindegy. Érezhetem magam 30 évesnek, öltözhetek mini szoknyába és haskilógatós top-ba, de lehet , hogy nevetség tárgya leszek. És ha én hatalmas melleket akarok, csak gondoljak rá és megnő a mellem? Vagy kihullottak a fogaim, csak gondoljak rá és kinő? Hiszen a könyv szerint bármit kívánhatok, nincs határ, csak akarni kell!!

Hogy hogyan? Én rájöttem. Valamire mégiscsak jó volt ez a könyv. Sajátítsd el a titok könyvben lévő dolgokat, írjál róla csupa pozitív cikket, esetleg mint lerágott csontot írj hozzá újabb és újabb hihetetlen történetet, szervezz előadó körutat ebben a témában, légy életforma tanácsadó és természetesen a titok alkalmazására hívd fel a figyelmet. Ha ugyanis megnézzük a könyv végén a hozzászolók mivel foglalkoznak, egytől egyik ugyanezzel. Tehát ezután csak dől a lé, hiszen amíg szar van légy is van hozzá.

Lili fiatalos, lendületes, örökmozgó vidám nő, bár túl volt már a menopauzán, ezt kevesen mondták volna el róla.

Javasolták neki, hogy pótolni kéne a hiányzó ösztrogént  és mivel a legjobb pótolni? Hát természetes anyaggal pl. szója tablettával, fitoösztrogén tartalma miatt. Így is tett. Aztán teltek-múltak az évek, ő jól érezte magát.

Aztán egy szép nyári napon ebédszünetben kiugrott, hogy kérjen magának egy időpontot mammográfiára. Eddig is mindig eljárt éves szűrésekre, vérvétel, tüdőszűrés...stb. Nem tapintott semmit, nem volt semmi panasza, de gondolta már eltelt a 2 év az előző vizsgálathoz képest, biztos, ami biztos. Megtörtént a vizsgálat, majd mondták: pár hét míg elkészül a lelet. Na és? Ráér, úgysincs semmi gond! Aztán elment szabadságra. Mikor visszajött, már várta az üzenet: visszarendelték kiegészítő vizsgálatokra.

Az a bizonyos derült ég s a villámcsapás! Tudta , hogy ez nem jelent jót, de reménykedett, talán nem nagy a baj, talán elnéztek valamit. Izzadt tenyérrel várt a sorára. Az ultrahangon már saját szemével láthatta amint lemérik a 8 x 4 cm-t és közlik, hogy ugye tudja, hogy ez bizony azzal jár, hogy az egész emlőt el kell távolítani. Hallotta mit mondanak, de nem fogta fel. Az egészet!!! Hogy? Az nem lehet! Hiszen nem is lehet érezni. De nem volt apelláta 2 hét múlva már a sebészeten feküdt. Úgy érezte, mintha valami rossz filmet nézne, amiben ő a főszereplő. Hallotta a bíztató szavakat, az együtt érző sajnálkozókat, az okos tanácsokat és úgy érezte, hogy ő csak áll tehetetlenül bénán és csak történnek körülötte az események.

A sebészorvos nagyon hattározott volt és nagyon kedves, szinte megnyugtató. Mikor látta Lilin, hogy nyeli a könnyeit mondta neki, hogy ez természetes, engedje el magát. És akkor Liliből kitört a két hét keserűsége és sírt, végre sírt. A sebész megígérte neki, hogy ha tudja megmenti a bimbót és a bőrt és ha megjön a szövettan, pótolja a hiány háti lebennyel és szilikonnal. Jól hangzott, megnyugtató volt, de ennek ellenére közvetlen a műtét előtt Lili arra gondolt, hátha most felébred és az egész csak egy rossz álom volt. Úgy érezte magát, mint egy malac, amit levágni visznek.

Eltelt 2 hét és a műtét utáni szövettan sajnos azt mutatta ki, hogy a bőr is érintett, tehát vissza a műtőbe és le a többit is. Sebész ismét vígasztalta, hogy tudja a bőrt is pótolni. Majd újab pár hét várakozás a szövettanra.

Kell-e sugár, kell-e kemo? Végre egy jó hír, egyik sem kell, viszont „ellenhormont” kell szedni évekig, amivel elnyomják az ösztrogén termelést, nehogy kiújuljon. És itt elült a bogár a fülében. El kell nyomni az ösztrogént? Ő meg évekig azért szedett szóját, hogy legyen? Akkor lehet, hogy a szója okozta a bajt? Hiszen azt mondták, hogy állítólag a szója megelőzi a rák kialakulását, vagy lehet, hogy mégsem? Lehet, hogy azoknak van igazuk akik a szóját károsnak tartják? Ezekre a kérdésekre már nincs válasz, ki tudná rá a választ?

Megtörténtek a helyreállító műtétek is, háti bőrből, lebenyből és szilikonból és ráadásul a másikba is kapott szilikont, hogy egyforma legyen. Lili boldog, hogy túlélte és boldog, hogy újra nő. Ismerősök, barátok, munkatársak mind azt mondják szebb, mint valaha és úgy is érzi magát, hogy igen egész jó formája lett..............felöltözve. Mert a teste össze-vissza szabdalva, viccesen megjegyzi néha, hogy cpatámadás után nézhet ki így valaki.

És néha-néha ha egyedül van otthon arra gondol, ha egy tündér teljesítené a kívánságát bizony visszakérné a régit, a picit, az eredetit és ilyenkor egy könnycsepp még legördül az arcán.

Varázslatos szó... hatással van mindenkire, beúszik minden házba, a mindennapjainkba, az életünkbe. Észre se vesszük mikor irányít. Mindenki a részese akar lenni.

Tovább tanulni vágyók jelentős része média, vagy kommunikáció szakos. Részesei akarnak lenni a nagy gépezetnek, híresek , sztárok akarnak lenni. És lőn. Tégy valami meghökkentőt, nem minden napit, öltözz úgy ahogy senki, botránkoztass, légy nevetséges...mindegy csak tűnj ki a sorból, csak lehessen szenzációt kiáltani. Mindegy, hogy hamisan énekelsz, vagy bugyikat gyűjtesz, csak legyen érdekes, képernyőre való. És mi az manapság? Ki a sztár manapság? VV XY, aztán VV VZ, aztán a modell lányok, aztán a sztár riporterek akik jó kis talk showkat tudnak csinálni, ahol ostoba emberek veszekedésein lehet jókat mulatni.. és mi mulatunk.. és hüledezünk. Nahát , láttad tegnap a XY show-ban? Úristen, hogy kerülhet egy ilyen a képernyőre?

És hírt kaphatunk arról, hogy az aktuális sztár modellünk éppen kit szeret halálosan, vagy kivel szakított épp, vagy éppen hol nyaral, vagy mivel mos fogat.

Persze arról, hogy nemzetünk színésze egy vidéki kultúrházban előadta Shakespeare estjét nincs mit mondani, kit is érdekelne?

Nézem a híreket és nem is híreket látok, csak az aktuális balesetek ill. gyilkosságok felsorolását, amiben a bemondó lelkesen informál arról, hogy további elborzasztó képeket a műsor honlapján meg is nézhetek, De jó! Hurrá. Ha nem elég borzasztó amit láttam , részletesen megnézhetem képről-képre. Igen kell a borzalom, kell a szenzáció, mert unalmas életem mivel is dobnám fel, nem? Ha nem sápítozhatnék, hogy ó szegény és halottad tegnap a hírekben, nahát!

És riportot csinálnak bűnözőkkel is és még a végén szimpatizálunk is az illetővel, mert lám-lám, milyen szépen beszél, ő csak a körülmények áldozata. És lassan már ott tartunk, hogy ebből a bűnözőből is sztárt faragnak,és közben elvész a mondandó, hogy azért ő tulajdonképpen fegyvert fogott ártatlan emberekre és bankot rabolt, de ez már mellékes, nem? Hiszen olyan becsületes képe van. Mintha az értékek átértékelődtek volna. De hol vesztettük el a fonalat? Hol van az a kor amikor költőink festőink, színházi primadonnáink voltak a sztárok, olyanok akik „megdolgoztak” a sztárságukért, akik nem azért lettek sztárok, mert lilára festik a hajukat vagy, mert 30 évvel fiatalabb partnerrel jelennek meg itt-ott. Milyen példaképeket tud felmutatni korunk? A TV-t néző fiataljaink biztos jobban ismerik VV XY-t, mint nemzetünk színészeit. De vajon miért? Ezt kapják készen, azt látják, hogy ezek a mai sztárok boldogulnak, hiszen állandó rivaldafény veszi őket körül.

A mai fiatalok ha meglátnak egy 30 évvel ezelőtti „akció” filmet, azt mondják: unalmas. Nincs benne elég pörgés, elég akció, elég vér. Ma egy valamire való filmben a hős legalább egy felhőkarcolóról, vagy repülőről ugrik le és meg se horzsolja magát, fut tovább, minimum kétszer-háromszor felrobban, métereket repül, üveget tör és kutya baja. Ebben az a szörnyű, hogy egészen fiatal korban már ilyen filmeket néznek és elhiszik , hogy a valóság is így működik, hogy valakit lelövünk , ráeresztünk egy sorozatot és fut tovább, ugyanúgy, mint mi amikor olvastuk a Hamupipőkét és elhittük, hogy vannak hercegek, akik majd egyszer eljönnek értünk.

Mintha egy láthatatlan szörny azt mondaná: gyerünk hergeljük az embereket, lássuk mit bírnak, meddig bírják? Csináljunk valóság show-kat, aztán ha nem elég érdekes akkor tegyünk bele minél közönségesebb , minél megbotránkoztatóbb embereket, lássuk tetszik-e és meddig fogunk elmenni, ha már az sem lesz „érdekes” hogy élőben láthatunk idegeneket szeretkezni, veszekedni? Gyilkosság online? Igen ez egy film címe, amiben a gyilkos a kiszemelt áldozatot egy kamera elé állította és aszerint, hogy hányan kattintanak rá , úgy közelített egy kés, ami lassan felszabdalta.

Az a szörnyű, hogy nem vagyunk messze ettől.

Lássuk például mi lett az év sajtó fotója: halott, koszos, apró gyermekeket rongyokban cipelő és sirató férfiak. Igen ezzel nyilván azt akarták kifejezni, hogy a háborúskodásnak sajnos gyermekek is esnek áldozatul és nem kéne. Szomorú. Ez a kép kifejezetten az arab-zsidó ellentétre akarta felhívni a figyelmet. De kérdem én, miért pont halott gyermekek fotójával? Miért nem az a fotó lett szenzációs ami egy arab és egy zsidó 8-10 éves fiúcskát ábrázol, ahogy egymást átkarolva, nevetve és beszélgetve sétálnak. Ez nem elég felháborító, nem elég borzasztó? Talán ez lenne a megoldás!

Emlékezzünk rá milyen hatással voltak ránk a mesék. Hősök, hercegek, királykisasszonyok és a végén persze mindig a jó győz. Nem tudom ki hogy van vele én teljesen beleéltem magam a mesék világába. Attól tartok a mai gyermekek is bele élik magukat. Mert bizony borzasztóan elfoglalt emberek vagyunk, annyi fontos dolog akad, hogy ha nem jut a csemetére, odaültetjük a TV elé és hadd nézze a mese csatornákat. Nem tudom hogy valaki megnézi-e, hogy mit néz a gyermeke. Mert én teljesen fel vagyok háborodva azon, hogy rajzfigurák harcolnak egymással, felrobbantják, feldarabolják egymást, lövöldöznek. És mindez korhatár nélkül!! Aztán csodálkozunk, hogy a gyermek agresszív, veri az osztálytársait, belerúg a tanárába. Hiszen mi is „eljátszottuk” a meséket, voltunk hős lovagok és királykisasszonyok. Ők is csak eljátsszák amit látnak. És mit csinál a bölcs szülő, jól elfenekeli a gyermeket, mondván nem szabad verekedni. Agressziót agresszióval orvosolni és aztán csodálkozni. Valaki veszi a fáradtságot, hogy ezeken elgondolkodjon? Hogy egy fejlődő szervezet, mint egy szivacs szívja be magába az információt és nem mindegy, nagyon nem mindegy, hogy mit!!! Nem azt mondom, hogy burokban neveljük azt a gyereket, mert ugye teljesen nem lehet elzárkózni a világtól, ebben élünk, ez van. Azt se mondom, amit néhány ismerősöm vall, hogy egyáltalán nincs TV-je, mert ott csak szenny van. Mert van azért ismeretterjesztő film is, normális film is és egyéb érdekes dolog a világban, csak nem mindegy mivel töltjük meg azt a kis buksit. Mert meg lehet tölteni azt operával, kirándulással, zenéléssel, sportolással. Igen operával, én pl. a gyermekemet először 5 éves korában vittem el a Diótörő című balettre. Szájtátva, kipirult arccal csodálta végig az előadást. Volt , aki azt mondta túl korai, úgysem érti még meg. Nem igaz, következő év karácsonyán megkérdezte, ugye megint elmegyünk? Az élmények, a kalandok beívódnak a tudatába, kiszélesíti, érdeklődővé teszi. Ne szeméttel töltsük meg, mert később már nem lesz hely másnak.  

Bezárnak néhány fiatalt egy házba és mi nap,mint nap beleselkedhetünk hozzájuk miről beszélgetnek, mit csinálnak. Hogyan veszekszenek, hogyan esznek, hogyan fürdenek, mennyit isznak. Csupa érdekes dolog. Az ember alapvetően szeret kukkolni. Erre épül a műsor, s hogy ne unjuk magunkat lehetőleg nagyszájú, veszekedni jól tudó, esetleg közönséges emberkéket eresztenek össze, hogy azért történjék is valami. Persze a műsor közben itt-ott kiderül egyesekről ez-az, persze az újságok is hírül adják, hogy nahát mik ki nem derültek és lehet ismét tupírozni a semmit. A műrorba való válogatást is nagy felhajtás övezi, több százan, esetleg ezren állnak sorban, hogy részesei lehessenek a nagy gépezetnek. A kicsit szebb lánykák persze ajánlatot kapnak egy férfi magazin fotózására, a kicsit csúnyábbakat, majd fotoshopolják. A legtöbbjük azzal a reménnyel indul a műrornak, hogy majd sztárt faragnak belőle, de nagy részük elvész a süllyesztőben és később legfeljebb tivornyáiról , botrányairól adnak még egy-két tudósítást. Legtöbbjük nem tud megbírkózni a rivaldafény és kreált szeretet halom csillogásával, majd nem sokkal utána a mellőzöttséggel. Legtöbbjüket elkábítja a vélt siker, a riportok, az újságírók és fényképészek hada, azt gondolják ez nekik szól, pedig csak egy piciny alkatrészek ebben a nagy gépezetben, kellékek csak arra, hogy növeljék a TV nézettségét és ha már nem tudnak semmi érdekeset ,vagy botrányosat tudosítani róluk, nos akkor mehetnek vissza ahonnan jöttek. Kit érdekelnek, kit érdekel, hogy tönkre teszik az életüket, kit érdekel egy átlagos ember?

Érdekes momentum még, hogy egy átlagos adományvonal, ahol leukémiás gyermekeknek, fogyatékosoknak, vagy árva kutyáknak adományozhatunk egy-egy hívással és sokszor mindössze 100 ft-ot, alig kapnak hívást, ám egy ilyen műsor ahol arról szavazhatunk, hogy ki kerüljön be, vagy ki, bizony több ezer hívást kap és nem 100 ft-ért! Szégyenlem magam embertársaim nevében is, mert ez csak azt bizonyítja, hogy empátiánk az nincs, viszont olcsó csillogásért, kukkolásért, szegényes életünk ily módon való színesebbé tételéért , ilyen olcsó szórakozásért hajlandók vagyunk áldozni. Ez lenne hát a XXI. század értékrendje? 

Csak neked, csak most...

Bizony elmondhatjuk, hogy századunk a „csodás” találmányok tömkelegét ontja ránk.

Kaphatunk energetizáló műanyag piramis halmazt, fogyasztó pizsamát, méregtelenítő lábfürdőt, mágneses lepedőt, ami persze még a ráktól is megvéd, porcelános haskötőt amitől 10 kilóval kevesebbnek látszunk, gumipántot, amibe beleraknak egy kis hűtőmágnest és elnevezik egy Rejtő Jenő regénybeli alakról és azt állítják róla, hogy 70 évesen is le tudjuk futni segítségével a maratont.

És ami a lényeg csak neked, csak most hihetetlen áron, (hihetetlen , hogy semmire se jó ócskaságokért mennyi pénzt el lehet kérni) megkaphatod. De most azonnal telefonálj, mert ilyen alkalmad nem lesz több az életben!

Aztán itt vannak még a csodás krémek is, melyeket 20-30 éves modellek reklámoznak, hogy lám így kell kinézni 50 évesen. És rohanunk a boltba és csodálkozva állunk a tükör előtt, hogy vajon miért nem úgy nézünk ki mint a reklámban az a lány?

A reklám nagy úr, hiszen látjuk a TV-ben, hogy csak ráfujnak a csempére egy kis szert és a kosz magától lecsúszik, az orrunk előtt kenik be a pólót egy kis fagyival, csokival, sárral és a csoda mosópor még azt is kiveszi, csak egy csepp mosogatószert tesznek a vízbe és lám az összes tányér tiszta lesz, zacskóból főznek leves és csodás élénk színű zöldségek és hatalmas húsgolyók vannak benne és még gyöngyözik a teteje is. Aztán mindezt megvásároljuk és csodálkozunk, hogy a mi pólónk nem lett tökéletesen tiszta, a mosogatószerből is több kell , mint egy csepp, hogy a csempének kell egy kis sikálás is és a leves is olyan furcsán színtelen. Aztán jönnek újabb reklámok és újabb csodák és mi mindig bedőlünk. Vajon miért?

Mert hiszünk a TV-ben, mert azt hisszük, hogy ott biztos igazat mondanak csak.

Évekkel ezelőtt volt is egy kísérlet, hogy ezt bizonyítsák. A hír az volt, hogy találtak egy olyan állatot, amelyik kipufogógázt lélegzik be és kőolajjal táplálkozik. Felhoztak minden bizonyítékot: bemutatták az állatot (ami persze ügyes animáció volt) ahogy nyalogatja a parkoló autók alatt lecsöpögő olajat és egy hosszú, tudományosnak hallatszó magyarázatot is hozzáfűztek, hogy ez hogyan alakulhatott ki az állatban és lám ez is egy evolúciós alkalmazkodásra egy példa. Annyira életszerűen látszott az állat és olyan komolyan adták elő a hozzá való magyarázatot is, hogy szinte már hihető is volt, aztán a műsor során egyre több badarságot adtak bele a történetbe. A végén már nevetett az ember, hogy haha, de jól csőbe húztak és milyen ügyes.... már aki, mert sajnos igen sokan voltak akik mindvégig elhitték a történetet, hiszen ott volt a bizonyíték a képernyőn, mindent láttak. A műsor után persze elmondták, hogy ez az egész kitaláció. Elmondták, hogy az első 10 perc abszolút hihető volt, csak a nagyon éles eszű emberek kapcsoltak rögtön, hogy nem valós a történet, aztán megállították a filmet 10 perceként, hogy milyen és mennyi badarságot kevertek a történetbe és hogy melyik volt az a pont , ahol már azt mondta az ember, hogy na ne, ez már nem lehet igaz.

Azt veszem észre, hogy a Facebook is egy jó kis táptalaja a hülyeségnek és a kitalált dolgok valóságszerű előadásának. Valaki feldob valami felfedezést, pl. feltalálták a rák ellenszerét (ez igen népszerű) és oszd meg mindenkivel, nehogy valaki életébe kerüljön, hogy nem tud róla. Senki nem veszi a fáradtságot, hogy utána nézzen, akár a cikkben szereplő személyek kilétéről, pedig az internet korában ez nem nehéz, sem a hihetetlen felfedezés tárgyának. Gyorsan megosztja, hiszen az egy tudományos cikk. Ha nem tudom szó nélkül hagyni, én vagyok a szkeptikus, a hitetlen Tamás. És ami számomra a legfurcsább, hogy egyetemet végzett, elvileg okos, művelt emberek is képesek ujjongva közzé tenni minden szemetet és sértődötten veszik tudomásul, ha hozzá szólok, netán tényekkel alátámasztom a sok sületlenséget.

Egy másik sunyi dolog is terjed, pl. ír egy cikket, hogy XY orvos azt javasolja, hogy egyél sok citromot, mert az megvéd mindentől. Ez így önmagában még igaz is. Persze az orvos sürgősségi ellátásban dolgozik és katasztrófa mentőknél is rengeteg tapasztalatot szerzett. Aztán ha mélyebbre ásunk kiderül, hogy az orvos 30 éves, örüljünk ha szakvizsgája megvan (ettől persze dolgozhatott a sürgősségin és a mentőknél is, hiszen kötelező gyakorlat minden rezidensnek), és jééé nem is orvosként dolgozik, hanem egy étrendkiegészítő cég fő forgalmazója és ha ellátogatsz az oldalára ott természetesen „segít” neked, hogy megtaláld a számodra legkedvezőbb vitaminforrást, vagyis ne egyél citromot, mert azt vegyszerezik, csakis az általuk forgalmazott C-vitamin az ami bio és azért kerül olyan sok pénzbe, mert hihetetlen tisztaság és bio termesztés sokba kerül. Viszont ha elmész egy előadásukra és te is forgalmazó leszel akkor még hihetetlenebb kedvezményekkel juthatsz az áhított termékhez.

Nos, ennyit az önzetlen segítőkészségről...szerintem!

Sajnos igen sokan veszik ezeket a szemeteket igen sok pénzért, mivel egy ilyen előadáson arról is meggyőzik őket, hogy az egészség a legfontosabb, arra bizony áldozni kell. És aki beteg, akinek gondjai vannak bizony kapaszkodik mindenbe és bizony ki is használják őket.

A lényeg ez: fogyassz, fogyassz, fogyassz!!! vedd meg a legjobb mosóport, a legjobb sampont, a legjobb krémet, a legjobb levesport.... és mindent, mert ettől lesz szép az életed.

És hajtasz és dolgozol, hogy neked és gyermekeidnek a legjobbat adhasd, közben elvész a mindennapok öröme, az együtt lét fontossága, a hagyományok őrzése, a család fontossága.

Mikor láttunk utoljára a TV-ben hagyományőrző műsort, vagy reklámban mikor mondták, hogy menj ki a helyi piacra? Szomorú, hogy ha fiatalokkal beszélek erről akkor azt mondják: ugyan már Európához tartozunk, cosmopoliták vagyunk, más idők járnak. Én erre azt mondom: sajnos.

Légy pozitív! Nézd a jó oldalát! Félig tele a pohár és nem félig üres!

Igen elmondhatjuk, hogy a magyar nép pesszimista fajta és sokszor apró dolgokból is nagy tragédiát képes alkotni, hogy szeret panaszkodni.

Ismerős a párbeszéd? : -Hogy vagy?- Ó ne is kérdezd! - és ezután hosszú percekig hallhatjuk, hogy fáj a dereka, hogy az iskolában megint kértek valamire plusz pénzt és ez már tarthatatlan, hogy a munkahelyén csak kizsigerelik, hogy a pénze semmire sem elég, ezért éjt nappalá téve dolgozik, hogy az anyósa már megint beleszól az életükbe, hogy bezzeg a szomszéd nem-tudom-miből megy már megint délre nyaralni és így tovább.

Aztán még szeretünk negatív dolgokkal dicsekedni is: óó nekem már 6 műtétem is volt, az semmi, nekem már infarktusom is volt, nekem meg mélyvénás trombózisom..stb.

Igen az életünkben vannak nehéz pillanatok, de vannak örömteliek is. Tudunk-e szelektálni melyek tartoznak másokra, mik azok amiket meg kell osztanunk és mik azok, amik nem tartoznak senkire és nem is érdekel senkit.

Ugye ismerős az a helyzet amikor a folyton panaszkodó embertársunkat elkezdjük kerülni? Miért? Mert nem tudunk segíteni azon, hogy fáj a dereka, nem tudjuk helyette befizetni az iskolába szükséges dolgokat, nem tudjuk helyette megoldani az életét, de valahogy úgy érezzük ezt várja tőlünk.

Viszont vannak olyanok amikben ha segíteni nem is tudunk, de lelki támaszt nyújthatunk.

Tehát ha fáj valamim az leginkább az orvosomra tartozik, hiszen a szomszéd ezt nem tudja megoldani, ha kevés a fizetésem az se másra tartozik, nem fogja senki azt mondani, hogy szegény neked kevés a fizetésed, majd én befizetem a sárga csekkjeidet.

Ha irigykedünk embertárainkra, bezzeg neki milyen jó dolga van, bezzeg ő ide-oda utaztgat, bezzeg ő milyen szép ruhákba jár, ezzel csak saját szegénységi bizonyítványunkat állítjuk ki, hiszen nyilván a másiknak talán jobb a munkája, vagy jobb az iskolai végzettsége, vagy több szerencséje volt, de ettől ő még jó ember és nem hiszem, hogy kötelessége lenne szétosztania vagyonát, csak azért, hogy ne irigykedjenek rá, vagy hogy idén mindenki az utcában eljusson legalább a Balatonra.

Felnőtt ember ismérve, hogy nem másokra mutogat, nem másoktól várja a megoldást, hanem maga irányítja az életét, és ha ezt rosszul teszi csak magára haragudhat.

Viszont ha valami öröm vagy bánat ért, gyermekem, unokám született, férjhez megy, nősül a gyermekem, diplomát kapott, sikerült új állást kapnia, vagy netán meghalt egy rokonom, ismerősöm: ezek mind olyan események amelyeket jól esik megosztani, hiszen ha örülünk nagyobb az öröm ha szétosztjuk, ha bánatunk van és azt osztjuk meg, nos az enyhül.

A világ már csak ilyen, vannak benne jó és rossz dolgok is. Meg kell őket élni. Hagyni kell időt az örömnek is és a gyásznak is. Nem lehetünk állíndóan negatívak mindennel szemben.

De nézzük a másik tábort. Légy pozitív!! Nézd a jó oldalát! Keep smiling!

Lehet állandóan mosolyogva élni? Lehet borzalmas dolgoknak a jó olddalát látni? Lehet pozitívan gondolkodni akkor ha elvesztünk valakit, valamit? NEM, nem, nem! Valaki súlyosan megbetegszik, szinte hallom a lelekes tábort amint azt zengi, biztosan negatívan gondolkodik , át kell! fordítani a gondolkodását pozitívra, attól majd meggyógyul. Bevonzotta a bajt! Persze!

Nyilván a negatív beállítottság, a stressz, a depresszió nem tesz jót az egészségnek, de ha már megtörtént a baj, attól, hogy azt szajkózzuk szerencsétlennek, hogy legyen pozitív és megváltozik az élete, valószínű nem lesz hatással rá. Az is lehet, hogy van oka a búskomorságának.

Mondok egy példát: apa, anya, gyerek. Apa jól fizető állással rendelkezik , ám sokszor kényszerülnek költözni, emiatt, anya nem dolgozik, hogy ellása a családi teendőket. Egyik utazásuk során balesetet szenved a család, apa meghal, gyermek össze-vissza töri magát, kétséges, hogy feláll még valaha. Mit mondhatnánk az anyának, hogy nézze pozitívan az eseményeket?? Vajon mit? Elvesztette élete párját, szerelmét, ezzel egyidejűleg a megélhetését is, hiszen az apa volt a kereső a családban. Mit kezdhet magával egy középkorú nő kb 15 év kihagyás után a munkaerő piacon? Hogyan menjen el dolgozni, hiszen ápolnia kellene gyermekét?

Persze vannak megoldások, ha nem is tökéletesek, de azért ugye hasonló helyzetben nem nagyon tudnánk pozitívan gondolkodni?

Ugye van a két tábor: az egyik állandóan panaszkodik, apró-cseprő dolgokból is bajt kreál, a másik meg ha törik, ha szakad csak „keep smiling”!

Nem lehetne ebből is egy kicsit meg abból is egy kicsit? Nem lehetne örülni az élet szépségeinek és a bajokat inkább megpróbálni megoldani, mint állandóan arról beszélni? És nem lehetne bánatunkban kicsit megállni és hagyni , hogy fájjon egy kicsit?

Ez utóbbi nehezebb úgy érzem. Nem tuduk mit kezdeni a gyásszal, nem tudjuk fogni a haldokló kezét (inkább ezzel foglalkozó szakembereket kérünk meg rá).

El kellen fogadnunk, hogy az élet már csak ilyen vannak benne jó dolgok s történnek rosszak is.

Attól hogy magunkra öltjük a „keep smiling” maszkot, nem lesz jobb.

Attól, hogy állandóan mosolygunk és csak vidám felünket mutatjuk a külvilágnak attól ez még nem biztos, hogy jó megoldás. A baj akkor is baj, ha pozitív oldalát keressük.

Azt hiszen nem tudjuk helyén kezelni a dolgokat. Nem tudunk szívből örülni és nem tudunk gyászolni sem. Ezt kéne megtanulni!