Lélekformer

Lili fiatalos, lendületes, örökmozgó vidám nő, bár túl volt már a menopauzán, ezt kevesen mondták volna el róla.

Javasolták neki, hogy pótolni kéne a hiányzó ösztrogént  és mivel a legjobb pótolni? Hát természetes anyaggal pl. szója tablettával, fitoösztrogén tartalma miatt. Így is tett. Aztán teltek-múltak az évek, ő jól érezte magát.

Aztán egy szép nyári napon ebédszünetben kiugrott, hogy kérjen magának egy időpontot mammográfiára. Eddig is mindig eljárt éves szűrésekre, vérvétel, tüdőszűrés...stb. Nem tapintott semmit, nem volt semmi panasza, de gondolta már eltelt a 2 év az előző vizsgálathoz képest, biztos, ami biztos. Megtörtént a vizsgálat, majd mondták: pár hét míg elkészül a lelet. Na és? Ráér, úgysincs semmi gond! Aztán elment szabadságra. Mikor visszajött, már várta az üzenet: visszarendelték kiegészítő vizsgálatokra.

Az a bizonyos derült ég s a villámcsapás! Tudta , hogy ez nem jelent jót, de reménykedett, talán nem nagy a baj, talán elnéztek valamit. Izzadt tenyérrel várt a sorára. Az ultrahangon már saját szemével láthatta amint lemérik a 8 x 4 cm-t és közlik, hogy ugye tudja, hogy ez bizony azzal jár, hogy az egész emlőt el kell távolítani. Hallotta mit mondanak, de nem fogta fel. Az egészet!!! Hogy? Az nem lehet! Hiszen nem is lehet érezni. De nem volt apelláta 2 hét múlva már a sebészeten feküdt. Úgy érezte, mintha valami rossz filmet nézne, amiben ő a főszereplő. Hallotta a bíztató szavakat, az együtt érző sajnálkozókat, az okos tanácsokat és úgy érezte, hogy ő csak áll tehetetlenül bénán és csak történnek körülötte az események.

A sebészorvos nagyon hattározott volt és nagyon kedves, szinte megnyugtató. Mikor látta Lilin, hogy nyeli a könnyeit mondta neki, hogy ez természetes, engedje el magát. És akkor Liliből kitört a két hét keserűsége és sírt, végre sírt. A sebész megígérte neki, hogy ha tudja megmenti a bimbót és a bőrt és ha megjön a szövettan, pótolja a hiány háti lebennyel és szilikonnal. Jól hangzott, megnyugtató volt, de ennek ellenére közvetlen a műtét előtt Lili arra gondolt, hátha most felébred és az egész csak egy rossz álom volt. Úgy érezte magát, mint egy malac, amit levágni visznek.

Eltelt 2 hét és a műtét utáni szövettan sajnos azt mutatta ki, hogy a bőr is érintett, tehát vissza a műtőbe és le a többit is. Sebész ismét vígasztalta, hogy tudja a bőrt is pótolni. Majd újab pár hét várakozás a szövettanra.

Kell-e sugár, kell-e kemo? Végre egy jó hír, egyik sem kell, viszont „ellenhormont” kell szedni évekig, amivel elnyomják az ösztrogén termelést, nehogy kiújuljon. És itt elült a bogár a fülében. El kell nyomni az ösztrogént? Ő meg évekig azért szedett szóját, hogy legyen? Akkor lehet, hogy a szója okozta a bajt? Hiszen azt mondták, hogy állítólag a szója megelőzi a rák kialakulását, vagy lehet, hogy mégsem? Lehet, hogy azoknak van igazuk akik a szóját károsnak tartják? Ezekre a kérdésekre már nincs válasz, ki tudná rá a választ?

Megtörténtek a helyreállító műtétek is, háti bőrből, lebenyből és szilikonból és ráadásul a másikba is kapott szilikont, hogy egyforma legyen. Lili boldog, hogy túlélte és boldog, hogy újra nő. Ismerősök, barátok, munkatársak mind azt mondják szebb, mint valaha és úgy is érzi magát, hogy igen egész jó formája lett..............felöltözve. Mert a teste össze-vissza szabdalva, viccesen megjegyzi néha, hogy cpatámadás után nézhet ki így valaki.

És néha-néha ha egyedül van otthon arra gondol, ha egy tündér teljesítené a kívánságát bizony visszakérné a régit, a picit, az eredetit és ilyenkor egy könnycsepp még legördül az arcán.