Lélekformer

És mint 40 éve? Na jó erre a fiatalabbak nem tudják a választ, de én már az ötvenediken is túl vagyok.

(kép forrása: http://www.eliteday.com)

Úgy látom, ha megkérdezek valakit, hogy vajon 4, vagy 8 vagy akárhány éve jobban élt-e, mint manapság aszerint válaszol, hogy bal vagy jobb oldali érzületű. Jobb oldaliak váltig állítják, hogy most a legjobb, van gazdasági fejlődés, csökken a munkanélküliség, virul az ország. A bal oldal pedig lépten-nyomon kritizál, mint egy makacs kisgyerek hajtogatja, hogy ez se jó, meg az se jó, viszont, hogy konkrétan hogy lenne jó, vagy konkrétan mit kellene helyette tenni azt nem hallani. Attól félek egyiküknek sincs igaza. A jobb oldalnak is vannak hibái, nem kevés, de arra sem emlékszem, hogy a bal oldal kormányzása alatt virult volna az ország, vagy elégedett, boldog emberek jellemezték volna az országot.

Magyarországon, főleg a keleti országrészben bizony nagy a munkanélküliség és ezzel együtt jár, hogy gyermekek ezrei éheznek. Ez sajnos tény. Jönnek az alapítványok, segélyek, egy-egy riport után az adomány hegyek, aztán minden megy tovább ahogy addig volt. Régi igazság, hogy az éhezőnek nem halat kell adni, hanem megtanítani halászni. Gyermekeknek kéne az első helyen lenni, az ő egészségük, ellátásuk kéne a legfontosabb politikai tervnek lennie. Hiszen ők lesznek a jövő nemzedékei. És mit fognak tanulni? hogy hogyan kell segélyért sorban állni, vagy közmunkából fizetni rezsit, élelmet. 

No de nézzünk egy átlagembert, akinek van munkája, lakása és nem éhezik a gyermeke sem. (én is ebbe tartozom, közalkalmazotti fizetéssel) Úgy érzem tőlük hallani a legtöbb panaszt. Hazamennek egy középkategóriás, hitelből vett autójukkal, a központi fűtéses lakásukba, leülnek a számítógépük elé, miközben a szalámis szendvicsüket elmajszolják és közösségi oldalon panaszkodnak, hogy milyen szörnyű az élet és hogy nem lehet kijönni  fizetésből és az iskolába már megint ennyit és ennyit kellett befizetni és idén nem tud elmenni nyaralni, mert csőtörés volt és lakás felújít...stb. Miközben az ország másik végében lakó honfitársának düledezik a vakolatlan háza, felújításról nem is álmodhat, örül ha a közeli erdőkből össze tud annyit szedni, hogy befűthessen és szalámit már évek óta nem látott. Szóval vannak különbségek.

Ezzel talán azt akartam szemléltetni, hogy minden nézőpont kérdése. A vidéki szegény embernek a pesti bérlakás maga a palota, míg a pesti bérlakásban élőnek a Rózsadomb az etalon. És most nem csak a lakhatásra gondolok, hanem az ezzel járó életvitelre.

És vajon hogy volt 40 éve? Talán nem voltak ekkora különbségek. Az átlagembertől a gazdag ember annyiban különbözött, hogy míg az egyik Trabanttal járt a másik Ladával. Netán kocsija se volt. A sarki közértben lehetett kapni párizsit, meg olasz felvágottat és néhanapján szalámit. Ugyanazt ette az átlagember is mint a gazdag. Nem voltak plázák, nem voltak wellness központok nem volt választék, nem volt lehetőség. Igen tudom diktatúra volt, de megmondom őszintén én a város szélén ebből nem sokat éreztem. A hétvégi program nem plázázás volt, hanem kirándulás, nem jártunk wellnessbe, hanem lányok tollas labdáztak a fiúk fociztak. Az élet egyszerű volt ,de kiszámítható. Mondják sokan, hogy csak 3 évente lehetett utazni és azt is szigorú szabályok között. Miért most mindenkinek van pénze minden évben külföldre utazni? Lehetőség van, csak pénz nincs rá. Manapság az emberek megvehetnek mindent, amit csak kigondolnak, a választék határtalan és sajnos a hitelfelvétel is az volt, így hát eladósodtunk. A plazma TV-nk, okos mosógépünk, okos telefonunk és szuper számítógépünk társaságában kesergünk, hogy milyen rosszul élünk. Erre egy bölcs, Erdélyből ide települt barátnőm szokta mondani, hogy nem érti miért sírunk mi magyarok, hiszen van mit enni, van hol lakni, igaz nehéz kijönni a fizetésből, főleg ha hitelt fizet az ember, de nem kell órákig sorban állni fél kiló húsért, amit jegyre kap az ember, nem kell a tejre vadászni, hogy legyen a gyereknek elég, szabadon élhetünk, szabadon dönthetünk. Mi kell még?

Félreértés ne essék, egyik rendszer híve sem vagyok, nem akarom visszaállítani a múltat. A megoldásokat se tudom, a válaszokat sem.  De úgy érzem mikor a 20 éves Skodámmal végig megyek gyermekkorom színhelyén, utcáin akkor gazdagnak érzem magam, mert nem gyalog vagyok, mert van egy 30 nm-es lakásom és van mit ennem. Nyaralni évek óta nem tudok, de vannak barátaim, kirándulunk és bográcsozunk és ennyi elég. 

Azt hiszem az ember akkor lesz elégedett magával és a sorsával, ha vágyait össze tudja egyeztetni a lehetőségeivel.