Lélekformer

Általános iskolás koromban volt olyan tantárgy, hogy gyakorlati. Ez azt jelentette, hogy a lányokat megtanították főzni, befőttet készíteni, varrni, kötni, horgolni. A fiúk fúrtak, faragtak. Micsoda fertő, micsoda megkülönböztetés. Valami okos ombudsman biztos felháborodna manapság ezen a megosztottságon. No mindegy. Csillár néni volt a mi tanárunk és ő nem csak főzni és varrni tanított, hanem megosztotta velünk a saját tapasztalatát, hogyan tarthat egy nő össze egy családot, hogyan teremtsen békés boldog hangulatot. Ugye milyen idejét múlt szöveg? Szóval Csillár néni azt mondta, gyermekeim feltétlen legyen egy nagy asztal nálatok amit körbe tud ülni a család, ez a legfontosabb. Találjatok a napnak egy óráját amikor mindenki együtt le tud ülni az asztalhoz és együtt egyetek legaláb egy nap egyszer. Ha mindenki megevett mindent ne pattanj fel az asztaltól, hogy mosogatni kell!!! Maradjatok ülve és kérdezd meg: milyen volt a napotok , mi történt veletek? Ha ezt ritkán teszed talán nem biztos, hogy gyermekeid nyitottak lesznek és beszámolnak mindenről, de ha meg tudod tenni, hogy ez rendszer legyen nálatok és minden este tudtok beszélgetni, természetessé válik és hozzá fog tartozni a mindennapjaitokhoz. Hidd el fontosabb a szeretteiddel való beszélgetés , mint a mosogatás.

Arról is beszélt, hogy ha nem is tudunk minden nap főzni tegyük vidámmá az étkezéseket: pl piros arannyal fessünk szájat a szendvicsre, uborkából csináljunk neki szemet. Apróságoknak tűnnek ám ha belegondolunk mennyi melegség árad egy szépen megterített asztalból, egy hangulatos gyertya, hogy fel tudja dobni az egyszerű vacsorát is. Talán időbe kerülnek, de mennyi jó érzést válthatnak ki.. hát nem megéri??

Emlékszem szüleimnek nagy baráti köre volt és születésnap, névnap nem abból állt, hogy nosza rendelünk egy hidegtálat, lerészegedünk és kész. Nem ! Készülődés, izgalom , piacon halat szerezni a halászléhez, bogrács, pezsgő , zene, hajnalig tánc és beszélgetés. És mi gyermekek is részesei lehettünk ennek , nem kellett lefeküdnünk amíg bírtunk a felnőttek közt lehettünk. Az is lehet, hogy én a múltból itt ragadt csökevény vagyok aki nem tud haladni a korral, hogy nem divat a hagyomány őrzése, a családi összejövetel és nem trendi már a bográcsban való főzés amikor már mindenféle okos-tűzhelyeken, okos-edényekben, okos-porokból gyors kaját lehet készíteni.

Varrónőnél méretre se trendi varratni, hiszen sokkal menőbb ha márkás cédula fityeg a ruhán, még ha lóg rajtad akkor is.

Én egy maradi nő vagyok aki szeret főzni, szereti a baráti- családi összejöveteleket, az ünnepeket , a hagyományokat. És mégis boldog.

Mondhatják sokan: túl idilli a kép, kinek van ideje minden nap főzni, vagy vacsorát készíteni. Más időket élünk, rohanó világ, más szokások. Kérdem én biztos jobb?? Biztos, hogy nincs 24 óránkból egy fél a családunkra, akikkel együtt élünk, akiket szeretünk? Más azt mondja arra van időnk amire akarunk szakítani. Hiszen járunk fodrászhoz, kozmetikushoz, sportolunk, plázázunk. Ezekből nem tudunk lecsípni egy fél órát a lelkünknek? Sokan azt állítják az a jó házasság titka, ha sokat dolgoznak , alig találkoznak, hiszen nincs idejük veszekedni. Badarság!!! Igazán két embert vagy akár a családot a közös élmények, a hosszú beszélgetések kötik össze.

És mielőtt szó érné a ház elejét, igen egy férfinek is partnernek kell lennie ebben. És igen tudom rengeteget kell dolgozni manapság, hogy az ember megéljen. Én sem tartozom az elkényeztetett városi elithez. 30 nm-es hitelből vett lakásunk van és közalkalmazotti fizetésünk. Nálunk a vacsora az állandó pont. Mindig megvárjuk egymást vele, legyen az akár délután 6, vagy este 10. Együtt vacsorázunk minden nap és megbeszéljük a napunkat. A mosogatást is, mint általában a házi munkákat igazságosan elosztjuk. 

És aki nem hiszi, hogy lehet akár 3 fogásos ebédet vagy vacsorát készíteni akár 30 perc alatt ajánlom Jamie Olivér 30 perces ételek könyvét.

Hol élek? ez a XXI. század! Igen tudom, de attól még nem szeretem. És ezt a bejegyzést nem azért írtam, hogy bárki aki másként csinálja az rosszul csinálja, hanem azért, hogy elmeséljem én hogyan teszem.