Lélekformer

Az én véleményem, hogy az elsődleges szempont a lelki állapot. Igen lélekben dől el minden. Hiszen hallhatunk olyan emberekről, akár híres zenészekről is akik egész életükben ittak, dohányoztak, netán drogoztak, nem éppen sportos, kíméletes életet éltek mégis már a 70-et tapossák és köszönik jól vannak. Aztán vannak akik egészséges életmód megszállotjai, tudomyánosan étkeznek, sportolnak, semmi károsat nem vesznek magukhoz és lám-lám mégis megbetegszenek. Hogy is van ez? Persze lehet itt hozni a statisztikákat, hogy aki dohányzik, aki iszik …stb, de akkor miért nem igaz ez mindenkire? Akkor úgy kellene történnie, hogy aki dohányzik az tüdőrákot kap, aki nem az nem. És mégis vannak kivételek nem is kevesen. Még valami érdekes: egyre többen vannak akik miután leszoktak a dohányzásról rá 1-2 évre kapnak tüdőrákot. Az én elképzelésem szerint (persze nem tudományos alapon) amíg dohányzik a szervezete küzd a bevitt méreg ellen, ha abba hagyja a szervezet is megáll a védekezésben és a már nem védekező szervezetet könnyebben megtámadja a kór. Valamint a nikotinnak kimutatottan van nyugtató hatása, ez megszűnik, ezáltal sokkal feszültebb lesz az ember, a stressz jobban erőt vesz rajta. Nos ezzel nem azt akarom mondani, hogy a dohányzás egsézséges, inkább az a nézetem, hogy valaki vagy ne dohányozzon soha, vagy ha már évtizedek óta szívja felesleges leszoknia. A másik dolog, hogy leszokás után általában meg is híznak, hiszen valamivel kell pótolni a megszokott mozdulatot, valamit kell tenni a szájba és ha nem cigit akkor ennivalót. És mivel jobb elhízni, magas vérnyomást , vagy cukorbetegséget kapni?

Most érzem a sok felháborodást, és nahát, és hogy lehet ilyet kijelenteni. Lehet álszentkedni és statisztikákat mutogatni. Én is tudok mutatni, hogy hány ember hal meg szívinfarktusban, vagy magas vérnyomás okozta agyvérzésben, amit az elhízás okoz és nem a dohány. Amúgy én nem dohányzom és soha sem dohányoztam, ám a nagypapám 92 éves korában szokott le a Munkás nevű cigiről, rá két évre halt meg és nem tüdőrákban. Lehet hozni példákat és ellenpéldákat is.

Szóval térjünk vissza a lelki tényezőkre. Ha valaki túl hajszolja magát, ha valaki elveszti „fontosságát” , vagy netán hozzátartozóját, ha depresszióba esik, ha nem elégedett az életével, ha úgy általában nincs rendben a lelke bizony az testi megnyilvánulásokban is jelentkezni fog.

Hiszen ilyenkor az immunrendszer sem tud rendesen teljesíteni, felborul a hormonháztartásunk is, meggyengülünk. A meggyengült szervezetet pedig könnyebben megtámadja a kór.

Azt tapasztalom, bár felmérésem nem hivatalos, hogy aki beteg lesz, előtte vagy elválik, vagy elveszti a munkahelyét, vagy nyugdíjba küldik, vagy csak túlhajszolja magát, úgy érzi ő mindenkivel törődött csak vele nem törődik senki és most egy kis figyelemre vágyik, vagy csak egyszerűen megoldhatatlannak tűnő élethelyzetbe kerül.

Summa summárum mi is lenne az ideális? Ha úgy élhetnénk, hogy ne hajszoljuk túl magunkat, törődjünk saját igényeinkkel is, csak annyira vágyjunk amit el is érünk, több időt töltsünk szeretteinkkel, barátainkal és talán nem kell annyira görcsösen, kalóriát számlálgatva, görcsösen kondi-terembe rohangászva, „tudományosan” megtervezni az életet. Nagy séta az erdőben van annyi, mint egy kondi-terem és még olcsóbb is. Egy bográcsgulyás ezerszer egészségesebb,mint a plázában bekapott pizza. Egy régi kis kocsi is elvisz, tán még a szerviz is olcsóbb, mint egy vadi új csoda masináé.

Nem kell a szervezetünket mindeféle csodabogyóval tuningolni , hogy jobban emésszünk, hogy egészségesebbek legyenek a csontjaink, hogy fényesebb legyen a hajunk.

Higgyék el az 50-60-as években mikor mindezek nem voltak divatban nem voltak egészségileg rosszabb helyzetben az emberek. Kérdezzék meg nagymamájukat, nagypapájukat.

Folytatás holnap a terápiákkal....