Varázslatos szó... hatással van mindenkire, beúszik minden házba, a mindennapjainkba, az életünkbe. Észre se vesszük mikor irányít. Mindenki a részese akar lenni.

Tovább tanulni vágyók jelentős része média, vagy kommunikáció szakos. Részesei akarnak lenni a nagy gépezetnek, híresek , sztárok akarnak lenni. És lőn. Tégy valami meghökkentőt, nem minden napit, öltözz úgy ahogy senki, botránkoztass, légy nevetséges...mindegy csak tűnj ki a sorból, csak lehessen szenzációt kiáltani. Mindegy, hogy hamisan énekelsz, vagy bugyikat gyűjtesz, csak legyen érdekes, képernyőre való. És mi az manapság? Ki a sztár manapság? VV XY, aztán VV VZ, aztán a modell lányok, aztán a sztár riporterek akik jó kis talk showkat tudnak csinálni, ahol ostoba emberek veszekedésein lehet jókat mulatni.. és mi mulatunk.. és hüledezünk. Nahát , láttad tegnap a XY show-ban? Úristen, hogy kerülhet egy ilyen a képernyőre?

És hírt kaphatunk arról, hogy az aktuális sztár modellünk éppen kit szeret halálosan, vagy kivel szakított épp, vagy éppen hol nyaral, vagy mivel mos fogat.

Persze arról, hogy nemzetünk színésze egy vidéki kultúrházban előadta Shakespeare estjét nincs mit mondani, kit is érdekelne?

Nézem a híreket és nem is híreket látok, csak az aktuális balesetek ill. gyilkosságok felsorolását, amiben a bemondó lelkesen informál arról, hogy további elborzasztó képeket a műsor honlapján meg is nézhetek, De jó! Hurrá. Ha nem elég borzasztó amit láttam , részletesen megnézhetem képről-képre. Igen kell a borzalom, kell a szenzáció, mert unalmas életem mivel is dobnám fel, nem? Ha nem sápítozhatnék, hogy ó szegény és halottad tegnap a hírekben, nahát!

És riportot csinálnak bűnözőkkel is és még a végén szimpatizálunk is az illetővel, mert lám-lám, milyen szépen beszél, ő csak a körülmények áldozata. És lassan már ott tartunk, hogy ebből a bűnözőből is sztárt faragnak,és közben elvész a mondandó, hogy azért ő tulajdonképpen fegyvert fogott ártatlan emberekre és bankot rabolt, de ez már mellékes, nem? Hiszen olyan becsületes képe van. Mintha az értékek átértékelődtek volna. De hol vesztettük el a fonalat? Hol van az a kor amikor költőink festőink, színházi primadonnáink voltak a sztárok, olyanok akik „megdolgoztak” a sztárságukért, akik nem azért lettek sztárok, mert lilára festik a hajukat vagy, mert 30 évvel fiatalabb partnerrel jelennek meg itt-ott. Milyen példaképeket tud felmutatni korunk? A TV-t néző fiataljaink biztos jobban ismerik VV XY-t, mint nemzetünk színészeit. De vajon miért? Ezt kapják készen, azt látják, hogy ezek a mai sztárok boldogulnak, hiszen állandó rivaldafény veszi őket körül.

A mai fiatalok ha meglátnak egy 30 évvel ezelőtti „akció” filmet, azt mondják: unalmas. Nincs benne elég pörgés, elég akció, elég vér. Ma egy valamire való filmben a hős legalább egy felhőkarcolóról, vagy repülőről ugrik le és meg se horzsolja magát, fut tovább, minimum kétszer-háromszor felrobban, métereket repül, üveget tör és kutya baja. Ebben az a szörnyű, hogy egészen fiatal korban már ilyen filmeket néznek és elhiszik , hogy a valóság is így működik, hogy valakit lelövünk , ráeresztünk egy sorozatot és fut tovább, ugyanúgy, mint mi amikor olvastuk a Hamupipőkét és elhittük, hogy vannak hercegek, akik majd egyszer eljönnek értünk.

Mintha egy láthatatlan szörny azt mondaná: gyerünk hergeljük az embereket, lássuk mit bírnak, meddig bírják? Csináljunk valóság show-kat, aztán ha nem elég érdekes akkor tegyünk bele minél közönségesebb , minél megbotránkoztatóbb embereket, lássuk tetszik-e és meddig fogunk elmenni, ha már az sem lesz „érdekes” hogy élőben láthatunk idegeneket szeretkezni, veszekedni? Gyilkosság online? Igen ez egy film címe, amiben a gyilkos a kiszemelt áldozatot egy kamera elé állította és aszerint, hogy hányan kattintanak rá , úgy közelített egy kés, ami lassan felszabdalta.

Az a szörnyű, hogy nem vagyunk messze ettől.

Lássuk például mi lett az év sajtó fotója: halott, koszos, apró gyermekeket rongyokban cipelő és sirató férfiak. Igen ezzel nyilván azt akarták kifejezni, hogy a háborúskodásnak sajnos gyermekek is esnek áldozatul és nem kéne. Szomorú. Ez a kép kifejezetten az arab-zsidó ellentétre akarta felhívni a figyelmet. De kérdem én, miért pont halott gyermekek fotójával? Miért nem az a fotó lett szenzációs ami egy arab és egy zsidó 8-10 éves fiúcskát ábrázol, ahogy egymást átkarolva, nevetve és beszélgetve sétálnak. Ez nem elég felháborító, nem elég borzasztó? Talán ez lenne a megoldás!

Emlékezzünk rá milyen hatással voltak ránk a mesék. Hősök, hercegek, királykisasszonyok és a végén persze mindig a jó győz. Nem tudom ki hogy van vele én teljesen beleéltem magam a mesék világába. Attól tartok a mai gyermekek is bele élik magukat. Mert bizony borzasztóan elfoglalt emberek vagyunk, annyi fontos dolog akad, hogy ha nem jut a csemetére, odaültetjük a TV elé és hadd nézze a mese csatornákat. Nem tudom hogy valaki megnézi-e, hogy mit néz a gyermeke. Mert én teljesen fel vagyok háborodva azon, hogy rajzfigurák harcolnak egymással, felrobbantják, feldarabolják egymást, lövöldöznek. És mindez korhatár nélkül!! Aztán csodálkozunk, hogy a gyermek agresszív, veri az osztálytársait, belerúg a tanárába. Hiszen mi is „eljátszottuk” a meséket, voltunk hős lovagok és királykisasszonyok. Ők is csak eljátsszák amit látnak. És mit csinál a bölcs szülő, jól elfenekeli a gyermeket, mondván nem szabad verekedni. Agressziót agresszióval orvosolni és aztán csodálkozni. Valaki veszi a fáradtságot, hogy ezeken elgondolkodjon? Hogy egy fejlődő szervezet, mint egy szivacs szívja be magába az információt és nem mindegy, nagyon nem mindegy, hogy mit!!! Nem azt mondom, hogy burokban neveljük azt a gyereket, mert ugye teljesen nem lehet elzárkózni a világtól, ebben élünk, ez van. Azt se mondom, amit néhány ismerősöm vall, hogy egyáltalán nincs TV-je, mert ott csak szenny van. Mert van azért ismeretterjesztő film is, normális film is és egyéb érdekes dolog a világban, csak nem mindegy mivel töltjük meg azt a kis buksit. Mert meg lehet tölteni azt operával, kirándulással, zenéléssel, sportolással. Igen operával, én pl. a gyermekemet először 5 éves korában vittem el a Diótörő című balettre. Szájtátva, kipirult arccal csodálta végig az előadást. Volt , aki azt mondta túl korai, úgysem érti még meg. Nem igaz, következő év karácsonyán megkérdezte, ugye megint elmegyünk? Az élmények, a kalandok beívódnak a tudatába, kiszélesíti, érdeklődővé teszi. Ne szeméttel töltsük meg, mert később már nem lesz hely másnak.